Szabó Magda |
– Olvasóink nevében is gratulálunk a díjhoz, bár Állami- és Kossuth-díjasként nyilván nem újdonság az ön számára az ünneplés.
– Köszönöm a gratulációt. Az ünneplésről annyit, hogy ez az első nemzetközi díj. Tudja, először van a Nobel-, és annak van két gyereke: az első a Goncourt-díj, melyet franciáknak és általában férfiaknak adnak, a másik pedig a külföldieknek adott Femina-díj. Gyönyörű volt. Engem még miniszter nem látogatott meg, nem kért tőlem engedélyt, hogy meglátogathat-e. Ehhez a franciákhoz kellett mennem. Eljöttek a bankettre, eljöttek a vacsorára, de mondom, a legnagyobb szenzáció mégis az volt, hogy nálunk probléma bejutni egy vidéki polgármesterhez, tőlem meg a portáson keresztül megkérdezik, hogy fogadom-e a francia kultuszminisztert. Hát ne viccelj már! Azt hittem, hogy szívtrombózist kapok.
– Vajon Az ajtó című regénye, mellyel kiérdemelte e rangos kitüntetést, minek köszönheti páratlan sikerét?
– Emerencnek, hiszen ez az egész könyv Emerenc története. Egészen olyan határig, hogy a francia kiadó azzal kezdte a barátságot, ami közben kialakult közöttünk, hogy amikor eljött Magyarországra, és miután megitta nálam a kötelező kávét, azt kérte, vigyem át, és mutassam meg ami maradt Emerenc lakásából.
– Ilyen személyes viszonyt ápolt saját regényhősével?
– Hogyha odajössz a Júlia utcába, akkor én vagyok ott a Júlia utca három, ő pedig lakott a Júlia utca hétben. Egy ház volt közöttünk, és ha kimentem a kerten át, akkor én láttam azt a bejáratot, ahol ő bemegy a lakásába. Állandóan kapcsolatban lehettünk akár a kerteken át is. De nem halt meg, mert úgy járnak azóta oda a Júlia utcába a franciák, mint a zarándokok.
– Vajon változnak azok a női szerepek, melyekről regényeiben olvashatunk? És ha igen, hogyan lehet mégis korszerű?
– Csak nem azt akarod mondani, hogy a Régimódi történet Rétl Máriája hasonlít Emerenchez? Nem hasonlít. Emerenc az a vicc, hogy nem hasonlít senkihez. Nálam ilyen anarchista figura sohasem volt. Emerenc egyszerűen anarchista, mert ez ateista is, meg semmi nem kell neki. Mégis, akkor mért járt hozzánk, mért jár hozzá a rendőrtiszt. És mért van az, hogy az egész világot mindenféle tanok ismerete nélkül tudomásul veszi, ki nem állhatja az értelmiséget, az én foglalkozásomat is lenézni. Tulajdonképpen minden etikát tőle tanultam, azt a fajta emberséget, ami addig nekem nem jutott eszembe, hogy beteg embertársamhoz elmenjek és megkérdezzem, hogy van-e neki ebédje. Ehhez ő kellett. Végezhettem kilenc egyetemet és lehetek húsznak díszdoktora, akkor is ő volt az, aki morálisabb lény volt.
– Nem érzi ezt túlzónak?
– A franciáknál az volt a legérdekesebb, amikor a nagyelőadásom volt, és sírtak az újságírók. És kérdeztem, hogy mért sírnak az urak? Erre azt mondja: azért, mert olyan borzasztóakat mond saját magáról. De hát ez az igazság. Magára hagytam. Mert életemben soha nem hívtak be a televízióba, és ez engem elragadtatott. Azt mondják a franciák, olyan vádakkal vádolja magát, amelyek nyilván nem is igazak. Mondom ha nem így vannak, akkor is így vannak, higgye el. Ő mindig a helyén volt az én életemben, de én nem voltam a helyemen.
Interjú Szabó Magdával – II. rész >>