nlc.hu
Sztárok
DWTS: Megvan a győztes

Gelencsér Timiék nyerték a Dancing with the Stars döntőjét

Gabriella Spanic és párja végeztek a második helyen, de nem csalódottak.

Szombat este rendezték a Dancing with the Stars döntőjét, melyben négy párosnak volt esélye a végső győzelemre. A produkciók láttán a nézők elsőként a Győrfi Dániel-Stana Alexandra párost ejtették ki, majd Pásztor Annának és partnerének, Köcse Györgynek kellett búcsúznia. 

A döntőbe jutott párosok a Dancing with the Stars 2020-as versenyében (Fotó: TV2)

A döntőbe jutott párosok a Dancing with the Stars 2020-as versenyében (Fotó: TV2)

A győzelem így Gabriela Spanic-Andrei Mangra és a Gelencsér Tímea-Hegyes Bertalan táncpárosok között dőlt el, az utóbbiak javára. A győztes páros tagjai zokogva omlottak egymás karjaiba a döntő végén.

A második helyen végző Gabriela Spanic a Blikknek arról beszélt, hogy egyáltalán nem csalódott az eredmény miatt.

Gelencsér Timi a díjjal a kezében elsősorban a nézőknek hálálkodott és elmondta, hogy a verseny gyakran volt kiszámíthatatlan, többször estek ki párosok erősebb produkcióval is. 

Még több a Dancing with the Starsról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top