nlc.hu
Mézeskalács
Karácsonyi angyalt jelent meg - a Marson

Karácsonyi angyalt fotóztak a Marson

Az Európai Űrkutatási Hivatal munkatársa vette észre a különös jelenséget.

Nem csak mi készülődünk megünnepelni a karácsonyt, de úgy tűnik, legközelebbi szomszédunk, a Mars is ünnepi díszbe „öltözött”. Az Európai Űrkutatási Hivatal, az ESA Mars Express űrszondája készítette ugyanis az alábbi felvételt, amelyen egy angyalra hasonlító figura látható, szárnyakkal és glóriával. Az angyal törzse mellett, bal oldalon pedig egy hatalmas szív látható, elvégre a karácsony a szeretet ünnepe.

A képet a Mars Express nagyfelbontású sztereó kamerája készítette a vörös bolygó déli sakrvidékéről. Ezt a térséget általában mintegy másfél kilométer vastagságú jégtakaró borítja. Ez rendkívül fontos lesz a jövőbeni Mars-expedíciók számára, ugyanis a másfélmillió köbkilométernyi jég valamivel több mint 12 százalékát víz adja, a maradék „szárazjég”, azaz szilárd szén-dioxid, amely a téli időszakban megfagy, a marsi nyár során viszont szublimál és visszatér a bolygó légkörébe. A Mars déli féltekéjén – akárcsak a Földön – most nyár van, így a jégréteg jelenleg a legvékonyabb ebben a térségben.

Karácsonyi angyalt és szívet fotózott egy Mars-szonda

A marsi angyal és a hatalmas szív a Mars felszínén (Fotó: ESA)

A marsi angyal tudományos szempontból is érdekes: az angyal „feje” és glóriája valószínűleg egy korábbi meteorit vagy aszteroida becsapódásának eredményeként létrejött kráter. Ez kiváló vizsgálati lehetőséget kínál a kutatóknak, ugyanis több talajréteghez is hozzáférést nyújt. Az angyal karja, amely bal oldalra kinyúlik, valószínűleg egy olyan geológiai képződmény, amely a már említett szárazjég szublimálásakor jött létre. A szív pedig a Marson végbemenő talajeróziós folyamatok eredménye, a kutatók szerint a sötétebb szín feltehetően régi vulkanikus tevékenységre utalhat. A kép bal oldalán látható, karcolásokra emlékeztető nyomokat pedig valószínűsíthetően marsi tornádók hozták létre.

Még több űr az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top