nlc.hu
Horoszkóp
Így működnek a pozitív gondolatok

Így működnek a pozitív gondolatok

Ha pozitívan gondolkozol, pozitív dolgok történnek veled – legalábbis nagyon sokan így gondolják. És ha kipróbálod a módszert, meglátod, tényleg működik.

Számtalan amerikai mozifilm készült arról, hogy a sportban, munkájában, a táncban tehetséges, de valamilyen oknál fogva mégsem eléggé sikeres főhős a történet végére győztes lesz. Hogy mégis hogyan működnek a pozitív gondolatok, éppen ezek a sikersztorik mutatják meg a legszemléletesebben.

Rögös út vezet ugyan a siker felé, és főhősünknek – épp, mint a mesékben – több akadályt kell leküzdenie, mire eléri a célját. De a happy end soha nem marad el, mert a kezdeti nehézségek ellenére képes bízni önmagában, bízik a célja megvalósulásában, bízik a pozitív mondatok erejében.

A pozitív gondolatok pedig éppen így működnek: hidd el, hogy sikerülhet.

De előbb próbáld ki az ellenkezőjét. Még csak túl hosszan sem szükséges az olyan negatív gondolatokat ismételned, mint “szerencsétlen vagyok, vagy nem vagyok elég jó hozzá, nekem ez úgysem jön össze, úgysem sikerülhet”. Bele sem kezdesz, hiszen “tudod”, hogy fölösleges. Még csak a lehetőséget sem adod meg magadnak.

Vajon egy állásinterjún az előbbi hozzáállással fölvennének? Vagy inkább akkor tennél pozitív benyomást a személyzetisre, ha úgy ülsz le az asztalhoz és úgy nyilatkozol magadról, hogy igen, rád van szükségük, te vagy a legalkalmasabb a feladatra. Te melyik önmagadat alkalmaznád szívesebben?

A pozitív gondolatok azért működnek, mert bízol a sikeredben.

Mantrázhatod nap mint nap a pozitív megerősítéseket, ha önmagadban, belül mégsem hiszed el, nem működnek. A pesszimista gondolkodás sajnos nagyon is jellemző a magyar emberre. Ha sokszor hallottad gyermekkorodban, te semmire sem vagy jó, nem igazán kételkedsz ebben a felnőttként sem. És sokszor bizonyítod is magadnak. Tudd, a negatív gondolatokon bármikor változtathatsz. Csak rajtad múlik. Nehéz? Lehetséges. Kitartást igényel? Valószínűleg. Mégis csak és kizárólag rajtad múlik, hiszen a te fejedben csakis te gondolkozhatsz. Kezdj el bízni önmagadban, hogy meg tudod tenni, eléred a célod – épp, mint a filmek főhősei.

Így működnek a pozitív gondolatok

Hogy minél előbb működjenek a pozitív gondolatok, íme 10 pozitív megerősítés

Tűzd ki a listát a hűtőszekrényedre, az asztalodra, az éjjeliszekrényre, bárhová, ahol gyakran látod. Egy idő után – lehet, csak hónapokkal később – azt fogod észrevenni, hogy jobban érzed magad és csodás dolgok történnek veled.

  1. Különleges vagyok
  2. Meg tudom tenni
  3. Az optimista és a pesszimista gondolkodás csupán egy döntés
  4. Élvezem az egyéniségemet
  5. Kész vagyok a sikerre
  6. Hiszek a lehetőségeimben
  7. Ma erősebb vagyok, mint tegnap
  8. Ma is tettem valamit valaki másért
  9. Egyre magabiztosabb vagyok
  10. Van miért szívből mosolyognom

Érezz hálát mindazért, amid van. Próbáld meglátni, megtapasztalni a munkádban, a párkapcsolatodban, a családodban a pozitívumokat. Mert így működik a pozitív pszichológia, így működnek a pozitív gondolatok.

Olvass még pozitív gondolatokról az NLCafén

Fotó: Pinterest

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top