nlc.hu
Életmód
40 év alatt 800 kilót fogytam, de baromira unom a diétát

40 év alatt 800 kilót fogytam, de baromira unom a diétát

El nem tudom mondani, mennyire unom, hogy folyamatosan fogyókúrázom. Már 14 éves korom óta akörül keringenek a napjaim, hogy mennyit fogytam és mennyit kellene még fogynom.

Jó, még nem vagyok pont negyven, de nincs messze, és ha összeszámolom, akkor simán kijön, hogy legalább 800 kilót fogytam 14 éves korom óta. És összeadva híztam minimum ezret. Most döbbentem csak rá, hogy milyen teherrel élek együtt már több mint 20 éve. Nem arra a teherre gondolok, hogy viszem magamon a plusz tíz-húsz kilókat, hanem arra a lelki fajtára, amikor azzal ébredsz és fekszel minden nap húsz éven keresztül, hogy aznap vajon helyesen ettél, sikerült, bűnöztél, híztál, fogytál… Bűntudat az édességek miatt, meg a nyári lángosok és hideg sörök miatt. Lelkifurdalás minden megevett gombóc fagyi és minden fehér lisztes péksüti után.

Az én életem egy Nagy Lelkifurdalás.

Nem szabad fehér lisztet, cukrot, csokit, tejterméket, nokedlit, húslevest tésztával, gyümölcsjoghurtot, olajos magvakat csak módjával ám, CSOKIT, sört, bort, pálinkát, ropit, kekszet, nápolyit (te jó ég, hogy hiányzik a nápolyi!), és csokit ennem, innom. Lélegeznem szabad, mélyeket, az nem rakódik rá a fenekemre és a combomra, attól nem leszek amorf és hájas. Mozogni is szabad, rogyásig, és fehérjét ennem, unásig. Nem azt mondom, hogy ételfüggő vagyok (de amúgy szerintem kicsit az is vagyok), de a finom ételek igenis hozzátartoznának az életemhez, javítanának a minőségén, a lelki békémhez kellenének. Nem tudom, miért, de enni jó. Nekem legalábbis jó.

40 év alatt 800 kilót fogytam, de baromira unom a diétát

A pszichológusok biztos azt mondanák rá, hogy azért, mert menekülök az evésbe, vagy hogy be akarom magam zárni a háj börtönébe, esetleg az lenne a magyarázatuk, hogy valamilyen hiányt pótlok az életemben az étellel. Pedig szerintem nincs ilyen lelki gubancom a háttérben, csak szeretem a finom ételek ízét. De mostanában az a divat, hogy aki szeret enni, az biztos pszichés problémával küzd. Mintha az evés valami bűnös, rossz dolog lenne, amit el kell kerülni, amennyire csak lehet, mert nem szabad (ide jön a felsorolás, hogy milyen ételeket) enni.

Nem szabad, mert akkor sosem lesz bikinitestem.

Nem mintha bármi esélyem lenne arra, hogy igazi bikinitestem legyen, minden önsanyargatással együtt sem lesz az soha. Mondhat nekem bárki bármit, nem igaz, hogy nincs olyan, hogy hízásra hajlamosabb egyik a másiknál. Magamon látom, hogy igenis van. Látom, ahogy a kortársaim közül sokan eszik a pizzát vacsorára, lángost reggelire, és nem híznak tőle, míg én iszogatom a kis kefiremet esténként, és nem megy le egy deka sem. Sőt rám mintha tapadnának ellenállhatatlanul a kilók, már meg sem kell ennem az ételt, elég ránézni egy tál gesztenyepürére, hogy hízzak hármat hirtelen. Gyanús ez nekem, hogy még az evés gondolatától is lehet hízni, szerintem nem is olyan sokára bebizonyítják ezt is a brit tudósok.

40 év alatt 800 kilót fogytam, de baromira unom a diétát

Mostanra viszont úgy érzem, hogy ebben a huszon-akárhány évben belefáradtam a fogyókúrázásba. Annyira unom, hogy reggel az első gondolataim már a kilóim körül forogjanak. Unom, hogy számolgatnom kell a kalóriákat. Unom, hogy napi 4 liter vizet iszom a cél érdekében. Unom, hogy van cél érdekében, és hogy én mindent elkövetek érte minden nap. Unom, hogy örülök, ha sikerül leadni a kilókat, és unom, hogy a mélységes kétségbeesés bugyraiba süppedek, amikor felkúszik pár belőlük. Unom, hogy nem érzem magam teljes értékű nőnek, mert egy számmal nagyobb a fenekem, mint az ildomos lenne.

Azt is unom, hogy egyáltalán van olyan, hogy ildomos fenékméret, és hogy az enyém nem fér bele. Mit lehet ilyenkor tenni? Két út áll előttem.

Az egyik az, hogy beburkolom magam hatalmas leplekbe. A legvonzóbbnak a paplanhuzat tűnik – az a 200×200-as, tudod –, abban kényelmesen elférek, ápol és eltakar, senkit sem zavarok a méreten felüli fenekemmel és túl vastag karjaimmal. Lehet abban akár még strandra is menni, ki mondta, hogy feltétlenül kell a fürdőruha. Lehet, hogy kicsit nehezebb lesz benne úszni, de aki kövér, ne ugráljon, örüljön, hogy megtűrik az olyan kényes helyen, ahol CSUPA jó testű nő van, mint egy strand. A paplanhuzatomban nem látszik majd a narancsos combom és az ezerszer kifogyott lógós bőröm.

40 év alatt 800 kilót fogytam, de baromira unom a diétát

A vízben pedig mindig tudja majd az életmentő a parton, hogy hol járok, mert a huzat csendben körüllebeg. Kis kényelmetlenséget okozok majd ugyan a strand népének, amikor kikászálódom a vízből, mert óhatatlanul is feltűnik majd a rám tapadó vizes anyag alatt a sziluettem, de talán lesznek olyan kegyesek, hogy elfordítják addig a tekintetüket rólam, amíg megszáradok. Vidáman, paplanhuzatban élem le az életemet, és nem zavarom mások köreit a nem ildomos testemmel.

A másik út az, hogy fogom magam, és véget vetek ennek az egész őrületnek, amit én magam hoztam létre.

Mit tudom én már, hogy mi vitt rá, hogy elkezdjem 14 évesen ezt az állandó fogyókúrázást. Hogy milyen gyerekkori trauma, és hogy biztos ezt láttam anyámtól. Kinemszarjale. Elég volt belőle, most már alig 30 jó évem van hátra, azt annyira jó lenne enélkül a görcsölés nélkül eltölteni. Játsszunk el a gondolattal, hogy nem érdekel mostantól, miből eszem, mennyit eszem belőle és hogy mindez milyen hatással lesz a méreteimre. Gondolkodjunk el rajta, mi lenne, ha szégyenérzet nélkül lépnék ki a lakás ajtaján, ha ujjatlan ruha van rajtam. Tűnődjünk azon egy pillanatig, hogy ne adj’ isten még a strandot is megközelíteném fürdőruhában, és gondtalanul ugrálnék a gyerekeimmel a vízben, nem törődve azzal, hogy mit szólnak mások a plöttyedt, kicsit túlsúlyos anyatestemhez.

40 év alatt 800 kilót fogytam, de baromira unom a diétát

Milyen felszabadult lenne az életem, ha bűntudattól mentesen kelnék fel reggel és feküdnék le este. Ha egy huszárvágással, egyik pillanatról a másikra csak egyszerűen elfogadnám magam olyannak, amilyen vagyok, még akkor is, ha a sok fitneszguru azt mondja, hogy ez így nem jó, és hogy azért vagyok ekkora, mert lusta vagyok lefogyni rendesen. Milyen örömteli lenne az életem, ha lelkifurdalás nélkül megehetnék végre egy gyümölcsjoghurtot. Vagy egy kocka csokit. Ha nem küzdenék állandóan magammal és nem listáznám a fejemben az ételeket, hogy elosszam jó és rossz kategóriákra, helyette inkább csak az egészségem kedvéért étkeznék helyesen. Pont ilyen életre vágyom. Mostantól pont ezt fogom tenni.

Olvass még többet a fogyásról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top