nlc.hu
Aktuális
Hány aranyérem ér egy nemi erőszakot?

Hány aranyérem ér egy nemi erőszakot?

Megoldódni látszik a Kiss László-ügy: a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya lemondott, alpolgármesteri címéről is, a nevét viselő uszoda ügyében is várhatóan születik majd megoldás. Miért lovagolunk akkor még mindig a témán? Azért, mert a botrány szépen rávilágított, hogy Magyarországon bizonyos tekintetben még mindig 1961-et írunk.

Az elmúlt napokban mindenféle véleményt lehetett olvasni Kiss László szövetségi kapitány és elítélt nemi erőszakoló esetével kapcsolatban. Sokan találgatni kezdtek, hogy miért most kerültek elő az 55 éve történt eset periratai, mások lejárató kampányt gyanítanak az ügy mögött, természetesen előkerült a “kinekállérdekében” aduász is.

Na meg persze az áldozathibáztatás és a vétkes mosdatása is felpörgött, mint kisnyugdíjas az aszpirinnek nézett ecstasy után. Mi pedig, szépen lassan sírásra görbülő szájjal nézhettük végig, hogy férfiközpontú világunkban – tudjátok, ahol belefér, hogy egy Jogászbált a nők helyének kijelölésével, egy Fradi-meccset pedig nettó szexuális zaklatással reklámozzanak – hogyan húzzák elő egyik béna klisét a másik után. A távolban pedig felsejlik a pécsi rendőrség áldozathibáztató videójának körvonala is.

“Tudtam, hogy Kiss László a hatvanas években, vagy az ötvenes évek végén vétkezett… súlyosan” – ezt Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke mondta Kálmán Olgának az ATV április 6-i adásában. “Nem tudtam, hogy ő is részt vett-e az aktusban” – tette hozzá. Akkor mit csinált, tessék mondani? Mármint milyen súlyos vétke lehetett, ami nem jár együtt az aktusban való részvétellel? Ha csak nézte, az oké? Ha tudott róla, de nem tett ellene, az oké?

Hány aranyérem ér egy nemi erőszakot?

Az csak a hab a tortán, hogy a derék úszóelnök úgy vezette fel mindezt, hogy “azt tudom, hogy volt valami nőügy”. Tetszik érteni, nem nemi erőszak, nem egy másik ember személyes szabadságának korlátozása és lelki-fizikai bántalmazása. Neeem. Valami kis csip-csup nőügy, épp csak az hiányzik a mondatból, hogy “egy kis nő“-nek titulálják az azóta egyébként már elhunyt áldozatot.

“Ezt tudták a magyar sportban is – folytatta Gyárfás. – Én úgy értékelem, hogy akkor ő megszenvedett, megbűnhődött, joggal.” Szól a magyarázat arra, hogy egy 55 év után előkerült nemi erőszak után miért támogatta Kiss László elítéltet a MÚSZ vezetősége (illetve annak egy része, tisztelet a kivételnek).

Azt maga Gyárfás is elismerte, hogy aki szerint a bírósági ítélet csupán “gonosz ármánykodás”, illetve ahogy Kiss László maga mondta: “koncepciós per” eredménye volt, ez butaság. “Én úgy veszem, hogy ez megtörtént, hiszen van bírósági ítélet” – tette hozzá a MÚSZ elnöke. Ezek után egy valamit nem értek: ha Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke tényként kezeli, hogy Kiss László csoportos nemi erőszak elkövetésében bűnös volt, és ezért elítélték, akkor milyen aljas szervezet a Magyar Úszószövetség, amely nemhogy nem határolódik el tőle, hanem egyenesen támogatásáról biztosítja az elítélt nemi erőszaktevőt?

Hány aranyérem ér egy nemi erőszakot?

“Ha ennek akkor teret adtak…”

“Ha ennek akkor teret adtak […] furcsa lenne, hogy harminc évvel később vonjuk őt felelősségre” – folytatta Gyárfás Kálmán Olga műsorában. Miért lenne furcsa, tessék mondani? Amennyiben a Gyárfás úr által elnökölt szervezet tudomására jut, hogy az egyik alkalmazottjuk – aki nem mellesleg fiatalokkal, gyerekekkel dolgozik együtt, mondhatjuk, hogy hatalmi pozícióban –, szóval ha erről az emberről kiderül, hogy AKÁRHÁNY évvel ezelőtt megerőszakolt egy embert, akkor hogyan lehetséges, hogy az adott szervezet nem igyekszik tűzzel-vassal eltávolítani a soraiból ezt az emberi szörnyet? Különösen ha Gyárfás úr maga is úgy veszi, hogy a nemi erőszak megtörtént.

Hány aranyérem ér egy nemi erőszakot?

“Ugyanakkor van a mérleg másik serpenyője: hogy ez az ember csodát művelt, nemzetközi tekintélyt vívott ki edzőként, pedagógusként. Az 55 évvel ezelőtti szörnyű tette az egész életét beárnyékolhatja-e?” – teszi fel a szónoki kérdést Gyárfás. Elnök úr, ha megengedi, válaszolnék a kérdésre: igen, beárnyékolhatja, sőt árnyékolja is be, ha kérhetem! Nem szeretnék olcsón hatásvadász párhuzamokat vonni, de rákényszerülök: az a fiatal náci tiszt, aki 19-20 éves korában parancsra cselekedve szörnyű tetteket hajtott végre, 40-50-60 év elmúltával mentesül a következmények alól, ha mondjuk, teszem azt, sikeres fociedzőként megnyeri a Bundesligát?

Ezen a ponton már egy lépéssel tovább kell mennem és ide kell tennem Lázár János gondolatait is, aki a tegnapi nap folyamán azt mondta, hogy Kiss mellett tíz olimpiai aranyérem szól, ami elég súlyos érv, hogy mentesüljön a negatív következmények alól. Illetve azt is mondta, hogy “keresztény embereknél a megbocsátás nagyon fontos erény”. Nos, hála a jó istennek, nem mindannyian vagyunk keresztények ebben az országban, egyrészt. Másrészt, ezen a ponton tenném fel a kérdést, hogy nyolc aranyérem is belefér még, vagy az már necces? Hat arany, két ezüst és egy bronz kivált-e egy nemi erőszakot, vagy esetleg ahhoz még legalább egy olimpiai kvóta is kell, különben irgum-burgum?

Mindennek az alja

A legvégére hagynám a legaljasabb és legundorítóbb mondatokat, amelyek e szomorú téma mentén kisarjadtak a magyar ugarból. Az egyiket szintén Gyárfás Tamás mondta Kálmán Olga műsorában, aki szóbeszédre alapozva – rendkívül hiteles! – felidézte, hogy Kiss László és társainak áldozata “egy tekintélyes embernek volt a lánya, aki könnyen kapható volt”. Ha még bírják gyomorral, megemlíteném, hogy a MÚSZ elnöke hozzátette, hogy erről beszélni “ízetlen, nem helyénvaló”, egyébként ő nem is szívesen beszél róla. Valamivel később pedig hozzátette, hogy “csak hát egy halott emberről ilyet mondani…” – utalt az azóta elhunyt áldozatra Gyárfás.

Nem helyénvaló erről beszélni? Halott emberről ilyet mondani? Már megbocsásson, de itt nem egy halott emberről kell bármit mondani, hanem arról, hogy a Kiss László nevű elítélt nemi erőszaktevőt – olimpiai arany ide, kiváló szakmai munka oda – hogy nem vágták ki azonnal a szövetségből, és hogyan merülhetett fel akár a gondolata is annak, hogy tovább folytathassa a munkáját?

Ide kívánkozik Aczél Endre megnyilatkozása is, aki a legmélyebbre bírt lemenni ebben a nyálkás takonyban, amit Kiss László-ügynek nevezünk. Ő ugyanis a Facebookon, ország-világ nyilvánossága előtt leírta, hogy Kiss áldozata “szeretett kefélni”. Ez a barlangrajz egyszerűségű érvelés – amely egyébként körülbelül a barlangrajzok korának szellemi szintjét tükrözi – körülbelül ugyanott van, mint azoknak a homofóboknak az érvelése, akik szerint a melegházasság engedélyezése után legközelebb már gyerekekkel és állatokkal akarnak majd házasságot kötni a melegek. Undorító, ostoba, ízléstelen féregség. Ne is vesztegessünk rá több szót!

Végezetül annyit kérdeznék bárkitől, aki szerint Kiss László nem bűnös, illetve, akinek belefér két-három nemi erőszak, ha azért cserébe két-három olimpiai arany jár: Kiss László a Népszabadságnak nyilatkozva azt mondta: “megbűnhődtem az akkori bűnöm“. Tessék mondani, ha az azóta elhunyt áldozat mégsem lett megerőszakolva, hiszen “ő is benne volt” (illetve lehet itt bármely egyéb áldozathibáztató közhely), akkor Kiss László elismert sportember, edző, állami kitüntetések birtokosa mit bűnhődött meg? Ha nem követett el semmit, és koncepciós per áldozata lett, akkor miért bűnhődte meg a büntetését? Hiszen ha teljesen ártatlan lenne, akkor most sem azt mondaná, hogy “hát, bocs, ja, ez megtörtént, de hát olyan régen”, hanem valószínűleg teli torokból bizonygatta volna az első perctől fogva, hogy őt a Kádár-rendszerben meghurcolták.

Több kérdésem nincs, még annyit kérdeznék minden említett érintettől, illetve azoktól, akik egy másodpercig is a védelmükbe vették Kiss László nemi erőszakolót: ha az ön gyereke sportolónak állna, önt megnyugtatná-e az az érvelés, hogy a derék mesteredző ugyan nemi erőszakért börtönben ült, de tessék megnyugodni kedves apuka-anyuka, azóta már sok idő eltelt, meg egyébként is, csomó aranyérmet nyert ám a mi országunknak. Ugye hogy nem?

További cikkek nemi erőszakról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top