Vádat emeltek egy 65 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntette miatt, mert zaklatott egy fogyatékkal élő kislányt – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
Az egyik borsodi kistelepülésen lakó férfit – mint már többször korábban – tavaly februárban megkérte egy család, vigyázzon a gyerekeikre, a mentális és testi fogyatékosságban szenvedő tizenkét éves lányra és négyéves öccsére.
A lány – aki állandó gondozást igényel, a bántalmazás elhárítására alkalmatlan – bepelenkázva feküdt az ágyon, a kisfiú pedig ugyanabban a szobában játszott. A vádlott odaült a kislány ágyára, és „a sérelmére szexuális cselekményt végzett” – közölték.
A ház másik lakrészében lakó férfi felfigyelt a vádlott által kiadott hangokra. Benézett a kulcslyukon, meglátta, mi történik, ezért berúgta az ajtót és a vádlottat kikergette a szobából.
Az ügyészség a büntetett előéletű, letartóztatásban lévő vádlottra fegyházbüntetés kiszabását kérte, és kezdeményezte, hogy a bíróság tiltsa el minden olyan foglalkozástól, tevékenységtől, amely tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelésével, felügyeletével, gondozásával kapcsolatos.
(MTI)
(Kiemelt kép: illusztráció, Unsplash)