Nyolc évvel ezelőtt már felfigyeltek egymásra a Kaposvári Egyetemen, de az akkor végzős Mohácsi Norberttel nem mert kezdeni az első éves Mikecz Estilla, ezután pedig nagyon másfele vitte őket a munkájuk. A kapcsolatukban a közös munka hozott változást, amikor mindketten a Csiky Gergely Színházban a Kabaré előadáson dolgoztak, igaz, ez csak a kezdeti lépés volt.
“Mi voltunk a két főszereplő, Sally és Cliff, de még ott sem történt semmi, ezután is két év telt el” – kezdte a színész, a Reggeliben, és kiderült, hogy eleinte csak jókat beszélgettek egymással, majd egyre inkább keresték egymás társaságát, majd a Meggyeskert próbái alatt jött a fordulópont, a tavalyi karantén, amikor úgy döntöttek: összeköltöznek.
“Egyre mélyebb és mélyebb beszélgetések történtek, tényleg az volt a kulcs, amikor rájöttünk arra, a világ fontos dolgairól nagyon-nagyon hasonlóan gondolkodunk.”
Estillának megvan az a konkrét pillanat, amikor benne minden átfordult. Mindkét színész rengeteget dolgozott, nem is volt idejük randevúzni, és az egyik esti beszélgetésnél Norbi különös kérdést tett fel.
“Norbi egyszer csak bedobta ezt a kérdést: téged amúgy hogy kell jól szeretni? És erről nagyon sokat beszéltünk, ez azóta változott is, de ez a mondat olyan mélységekbe vitt minket mindkettőnket, hogy azóta minden nagyon jó.”
Norbi szerint azóta is emelik és építik egymást, éjszakákon át azt beszélik, kinek mi a jó. Erről a Reggeliben meséltek: