nlc.hu
Sztárok
Azurák Csabát kitessékelték irodájából a TV2-nél

Azurák Csabát kitessékelték irodájából a TV2-nél

Kollégáitól távol, egy emeleti szobába küldték az utolsó naplóst, Azurák Csabát. Régi irodaszobáját Gönczi Gábor örökölte meg, pedig a hírolvasóknak eddig nem volt saját, külön irodájuk.

 

A Bors számolt be arról, hogy Azurák Csaba szűrét, aki a tervek szerint ősztől új műsort kap, egyik napról a másikra kitették az irodájából, és íróasztalostul felköltöztették a harmadik emeletre, ahol szinte alig találkozik kollégáival.

“A dolog azért érdekes, mert a hírigazgatóság az elsőn van, Azurák Csaba a harmadikon nem találkozik a kollégáival, gyakorlatilag teljesen elszigetelődött” – mondta a Borsnak egy informátor, aki hozzátette, hogy akár a szomszédos Uzsoki kórházból is intézhetné a dolgait Azurák Csaba, annyira elszigetelték.

A Bors úgy tudja, hogy a korábban vicces bakit vétő Azurák Csaba szobája egy percig sem maradt üresen, a helyére Gönczi Gábor költözött be, eddig azonban példátlan dolog volt a televízióknál, hogy egy hírolvasó saját szobát kapjon. 

Fotó: TV2
Fotó: TV2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top