nlc.hu
Aktuális
Meneszthetik a pécsi állatkert farkasölő igazgatóját

Meneszthetik a pécsi állatkert farkasölő igazgatóját

Tavaly novemberben hatalmas balhé alakult ki a pécsi állatkert vezetője, Szatyor Miklós körül, miután saját kezével lőtte ki az állatkertből megszökött farkast. Úgy néz ki, hogy most, miután levezényelte a park renoválását, távozik a posztjáról.

Tavaly novemberben a következő történt:

Szatyor Miklós, a Pécs Zoo igazgatója akkor elmondta, hogy sajnálja az esetet, de amikor a farkas meglett, fenyegetően lépett fel, és egyrészt ezért használt éles lőszert kábítólövedék helyett, másrészt azért, mert sikertelen lövés esetén nem akarták szem elől téveszteni az állatot.

Az eset ezek után tovább eszkalálódott,

Szatyor akkor így fogalmazott: “Egy állat védelme ugyanis csak addig tartható, amíg azzal emberek életét nem veszélyeztetjük. Én az emberi élet védelme mellett döntöttem.”

Nem a farkas miatt távozik, ha távozik

Az ügy azóta elhalkult, újabb hírek nem érkeztek, a Bama írása szerint viszont most úgy tűnik, hogy Szatyort május végén meneszthetik. A lap és a Dunántúli Napló információi szerint Szatyor nem sokkal azt követően, hogy levezényelte a felújítást és az átalakítást, és hogy jövő pénteken megnyitja a pécsi állatkertet, akár május végén távozhat az igazgatói székből. Az információt az állatkert hivatalosan nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Úgy tudják, már közölték a döntést a vezetővel, és hogy ennek semmi köze a korábban országos vitát is kiváltó farkaskilövéshez, mely után a városvezetés kiállt az igazgató mellett. Szatyor az ügyben nem nyilatkozott, a polgármesteri kabinetiroda pedig azt írta a lapnak, hogy Szatyor Miklós szerződés szerinti megbízatása hamarosan lejár, és hogy a nyitóünnepség után születhet döntés az új vezetési struktúráról, illetve a vezető személyéről is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top