Nóra: – Nekem ez húsbavágó kérdés, ugyanis három gyerekem van, és hosszas otthonlét után úgy akartam visszatérni, hogy maradok főállású anya, de részmunkaidőben dolgozom. Ez heti egy tárgyalást jelentett volna, és feleannyi ügyszámot, mint a kollégáimé. Sajnos, ez akkor nem sikerült. Ilyenkor az ember nem tehet semmit, hiszen ehhez munkaszerződést kell módosítani, amit csak közös megegyezéssel lehet megtenni. Ha a munkáltató a kötelező mérlegelés után úgy találja, hogy ez neki nem érdeke, akkor nincs mit tenni.
Mária: – Az egyik legkomolyabb gátló tényező ez ügyben az egészségügyi hozzájárulás, ezt ugyanis a munkáltatónak ugyanúgy kell fizetnie, akár rész-, akár teljes munkaidőben foglalkoztat valakit. Jó hír, hogy komoly szándék van arra, hogy a közeljövőben megváltoztassák ezt, esetleg eltöröljék.
Anikó: – Szerintem a részmunkaidő akkor sem fog elterjedni nálunk, mert ugyan ki tud megélni a négy- vagy hatórás munkáért kapott fizetésből? Így is művészeknek tartom az embereket, akik a minimálbér környéki fizetésükből képesek eltartani a családjukat. Mi is próbálkoztunk vele a cégnél, mert nálunk a szaloncukor miatt eléggé szezonális a munka, de a dolgozók nem akarták. Pedig például Ausztriában a nők nagyon kedvelik.
Tényleg: vajon gyakori az, hogy valaki bírósághoz fordul? Mert én azt gondoltam, hogy leginkább a komoly végkielégítések képezik a perek tárgyát.
Nóra: – Persze, mert ezeket kapja fel a sajtó, de nem így van. Az tény, hogy szinte döntően a munkaviszony felbontása után fordulnak hozzánk, és akkor csapnak még hozzá a panaszukhoz minden korábbi sérelmet. Olyankor derül ki, hogy nincs munkaszerződés, hogy nem vezettek munkaidő-nyilvántartást, vagy nem adták ki a szabadságot. Ilyenkor az a baj, hogy mindig a felperesnek kell bizonyítania az igazát, és ez nagyon nehéz. Tehát ha valaki például rendszeresen úgy írta alá a jelenléti ívet, hogy ő nyolctól négyig dolgozott, vagy alá sem írta, akkor hiába dolgozott ő tovább, ezt bizonyítania is kell.
Én azt gondolom, sokat segíthet, ha valahol van igazi érdekvédelem. Mennyire számítanak az emberek a szakszervezetekre?
Anikó: – Nálunk hatvan-hetven százalékban tagok az emberek, de kell is, mert hiába állok én oda az igazgatók elé, és fújom a magamét, ha nincs megfelelő súlya a szavamnak. Azt hiszem, a baj nem a nagyobb, hanem a kisebb cégeknél lehet, ott szörnyű dolgok történnek.
Bori: – Ez nagyon fontos kérdés. Ha egy cég gondoskodik az alkalmazottairól, akkor azok lojálisak lesznek. Ilyen helyen mindennek értelme van, mert az a lényeg, hogy a munkát megfelelően elvégezzék, ezt szolgálja minden. Mi ötszázötvenen vagyunk a cégnél, ebből százhuszonöten a kezdetektől, tehát több mint tíz éve, ami árulkodó arány.
De nálatok úgy történt, hogy volt egy egészséges gondolkodású vezető, aki hosszas és gondos keresgélés után választotta ki a hasonlóan egészségesen gondolkodó beosztottait. Azért időről időre felülvizsgáljátok ezt a rendszert?
Bori: – A lényeg, hogy a cégünk nagyon barátságos. Ezt abból is lehet látni többek között, hogy évente kétszer munkavállalói fórumot tartunk, és én is meglepődöm, milyen bátor kérdéseket tesznek fel az emberek. Nem félnek, és ez elárul mindent.
Nóra: – Ez nagyon szép, de a sarki közértes, aki a túlélésért küzd, és van két dolgozója, egyszerűen nem képes hosszú távra tervezni. Neki minden fillér számít, nem lehet nagyvonalú, még akkor sem, ha egyébként az szeretne lenni.
Bori: – Lehet, hogy nagyon naív vagyok, de azt gondolom, az emberi hang sokat számít. Az én édesapám is vállalkozó, és a munkatársai nagyon szeretnek vele dolgozni, pedig az ő gyerekük is megbetegszik néha, tehát előfordul ilyesmi, és akkor azt meg kell oldani.
Mária: – Bizony, ezek azok a jogon túli eszközök, amelyeket szabályozni nem lehet, mégis nagyon fontosak.
Nóra: – Én azt látom, hogy keveset tudnak minderről, mellesleg a kötelességeiket sem ismerik, és ez nagy baj. Aki egzisztenciálisan kiszolgáltatott, az nem lesz öntudatos munkavállaló.
Sokba kerül, ha valaki munkaügyben hozzátok, a bírósághoz fordul?
Nóra: – Na, ez az, amit szinte mindenki tud! Mármint, hogy a munkaügyi perek tárgyi költségmentesek, tehát még illetékbélyeget is csak ritkán kérünk. Lehet pártfogó ügyvédet is kérni, és perveszteség esetén a munkavállalónak csak az ellenfél perköltségét kell megtérítenie.
Anikó: – Engem néha megkeresnek a dolgozók, hogy elküldték őket, nézzem meg, van-e keresnivalójuk a bíróságon. Van, hogy úgy látom, igen, és mégsem megy perre az illető, a másiknak meg azt mondom, nem, ő mégis elindítja az ügyet. Embere is válogatja az ilyesmit.
Mária: – Ha valaki nem tudja, mihez van joga, vagy bármilyen munkajogi kérdése van, hívja csak fel a minisztériumot! Van egy jogsegélyszolgálatunk, ott válaszolnak minden kérdésre. A számuk 475-5860, és hétköznap munkaidőben hívható.
Több mint egy órát beszélgettünk, kevés kávé fogyott, még kevesebb sütemény. Köszönöm Anikónak, Borinak, Máriának és Nórának, hogy eljöttek, hogy első szóra vállalták: segítenek. Azt gondolom, nem hagyjuk abba itt, nem hagyjuk ennyiben. Írjanak ezután is, ha kérdésük, panaszuk, ötletük van!
(Leveleiteket várjuk az e.hulej@sanomabp.hu e-mail címre “Munkamódszer jeligére)