nlc.hu
Sztárok
Papp Gergő könyvet ír Kajdi Csabáról

Pimaszúr könyvet ír Kajdi Csabáról: „Azt gondoltam, hogy Papp Gergő esze elment”

Pimaszúr úgy döntött, könyvet ír Kajdi Csabáról. A műsorvezető és Cyla közel egy hetet töltöttek Párizsban, hogy megalapozzák a könyv tartalmát.

Néhány napra Párizsba utazott Kajdi Csaba és Papp Gergő, akik közül utóbbi úgy döntött, könyvet ír az Instagram megmondóemberéről. Bár a műsorvezető és a modellügynökség vezetője régóta ismerik egymást, Papp Gergő Franciaországban egészen új arcát is megismerhette Cylának, amely remek alapja lesz a róla szóló könyvnek.

„20-25 éve ismerjük egymást, de akkor még egy kicsit másmilyen Kajdi Csaba volt. Buliztunk együtt a pesti éjszakában, találkoztunk itt-ott néha. Az utóbbi időben azonban olyan rajongótábora lett, hogy amellett nem lehet szó nélkül elmenni. Meg amellett sem, amit mond. Fantasztikus ember, ezért is gondoltam, hogy könyvet írok róla” – mondta a Sláger FM-en Papp Gergő, akinek ötletéért kezdetben nem lelkesedett Cyla.

„Ahogy nem gondoltam, hogy az, amit mondok az Instán érdekes és ennyi embert fog majd érdekelni, úgy szintén nem gondoltam, hogy az én életem bárkit is érdekelne. Aztán Gergő előállt a könyv ötletével. Mikor először említette, azt gondoltam, hogy elment az esze. Aztán elmondta, hogy pontosan mit és hogyan gondol, én pedig örömmel mondtam igent” – árulta el a lefogyott Kajdi Csaba a Sláger Reggelben, amelyben minden pénteken társműsorvezetőként hallhatják őt Pordán Petra és Somogyi Zoltán mellett. RádiósCyla második otthonáig, Párizsig utazott Papp Gergővel, hogy munkához lássanak a könyv kapcsán.

papp gergő kajdi csaba

Papp Gergő könyvet ír Cyláról (Fotó: Instagram)

„Pár napot töltöttünk Párizsban, ahol végre volt egy kis nyugi. Magyarországon erre esélyünk se volt, bárhova megy az ember Csabával, megrohamozzák a rajongók, állandóan csörög a telefonja, itt nem lehet vele nyugodtan beszélgetni. Párizsban viszont igen, ott is teljesen otthonosan mozog, így végre érinthettünk olyan témákat, mint családi-baráti kötelékek, szerelmek. Lesznek olyan témák ebben a könyvben, amelyek az életéből eddig még nem kerültek kivesézésre. Már dolgozom a kéziraton, ezért is vonultam le most Szigligetre, hogy ez a könyv elkészülhessen. Augusztus 31-én, Csaba születésnapjára ezt adom neki ajándékba” – tette hozzá Papp Gergő a készülő könyv kapcsán.

A Sláger fm-en beszéltek róla: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top