Lefestettek egy Banksy-graffitit a brit tengerparton, amely két gyereket ábrázolt egy levegőbe emelkedő, felfújható csónakon, mivel a helyi közösségben egy kislány tragikus halálának emlékét idézte fel. A gyermek 2018-ban halt meg a norfolki Gorleston strandján, amikor szétrobbant a felfújható ugrálóvár, írja a BBC.
Banksy műalkotása augusztusban jelent meg egy falon a helyszín közelében. A városi tanács úgy döntött, hogy tekintettel a helyi lakosok érzéseire, lefesti a graffitit, aminek szerintük lehet majd alkalmasabb helyet találni. „Köszönjük Banksynek a csodálatos műalkotást, és megértjük, hogy ezekről a körülményekről nem tudhatott” – fűzték hozzá.
Az alkotásról korábban Banksy elismerte, hogy az ő munkája. A falfestmény egyike annak a 10 képnek, amelyet a személyazonosságát titokban tartó művész Norfolkban és Suffolkban hagyott az úgynevezett Great British Spraycation során.
Az első kép augusztus 6-án, pénteken jelent meg, a többit pedig a következő napokban fedezték fel. Great Yarmouth kikötővárosban olyan falfestményt készített a művész, amely egy buszmegálló tetején táncoló párt ábrázol, egy harmonikán játszó férfi kíséretében. Az alkotást kordonnal kerítették el, nehogy megsérüljön.
(via MTI)