Ha a nevét halljuk, mindenkinek az aranyérem ugrik be Barcelonából, ön viszont nagyon közel állt ahhoz, hogy ne egy, hanem két aranyat hozzon haza onnan. Az ezüstéremmel jutalmazott talajgyakorlat YouTube videója alatt is teli van kommentekkel, melyek azt írják, hogy azt az aranyat is önnek kellett volna nyernie. Ma mit gondol erről? Igazságos döntés született?
Tornászként gyorsan megtanuljuk, hogy az egyetlen dolog, amit kontrollálni tudunk, az a teljesítményünk. Az én dolgom az volt, hogy minél tökéletesebb gyakorlatot mutassak be. Ezt sikerült teljesítenem. A pontozók munkája, döntése már nem az én feladatom volt. Nincs okom szomorúságra, mert az ezüst is nagyon szépen csillog.
Annak idején hogyan élte meg a barcelonai szereplés után önre terelődő óriási figyelmet? Teher volt ez vagy ajándék?
Ez is, az is. Az emberek nagy része nagyon kedves volt, rengetegen szurkoltak, ami nagyon jól esett. Úgy érzem, tisztességesen képviseltem a hazámat, az edzőimet és a családomat. Rosszakarók, irigyek mindig akadnak, de szerencsére a közvetlen környezetemre ez nem volt jellemző.
Ónodi Henrietta a 91-es világbajnokságon (Fotó: Getty Images)
A kilencvenes évek végén fejezte be a versenysportot. Nehéz volt meghozni a döntést a visszavonulásról?
Igazából kétszer vonultam vissza. Egyszer 1994-ben, és egyszer 1997-ben. A másodikban már biztos voltam.
A profi sportolólét után azért a sportolás valamilyen formában megmaradt az életében? Sportol valamit?
Manapság nem igazan van időm sportolni, a munka és a család nagyon leköt. Most, hogy a gyerkőcök egy kicsit nagyobbak, talán majd megint nekiállok a mozgásnak, mert az nagyon hiányzik.
Egykori békéscsabai klubjával ma milyen kapcsolatot ápol?
Próbálom követni az eseményeket, eredményeket. Az Unyatyinszki házaspárral e-mailen “beszélünk” néha.
Ónodi Henrietta a tatai edzőtáborban (Fotó: MTI)
Gyerekkorában komoly áldozatokat kellett hoznia azért, hogy ilyen szinten versenyezhessen?
Igen. Heti 11 edzés, naponta 6-8 óra, persze iskola mellett. Ilyen napirend nem hagy időt szabad programra, minden percünk be volt osztva. Viszont már nagyon fiatalon utazhattam, még a szocialista rendszerben is. Rengeteget jártunk külföldön, világot láttam gyerekként. Ráadásul nagyon szerettem tornázni, nagyon motivált voltam. A legjobb barátságaim is a sportból nőttek ki. Valamit valamiért.
Már az egyetemet is az Egyesült Államokban végezte. Biztos volt abban, hogy kint marad?
Nem.
A terv az volt, hogy a diploma megszerzése után hazajövök, és itthon folytatom az életem. Békéscsabán komoly sportközpontot akartunk édesapámmal létrehozni, de sajnos ő 1996-ban, 43 évesen meghalt hasnyálmirigyrákban.
A békéscsabai terv végül nem jött létre. Az egyetem után Miamiban kaptam munkát, ott született a szerelem a férjemmel, egészen addig úgy terveztem, hogy hazajövök. Az esküvő után, ahogy születtek a gyerkőcök, úgy jött a döntés, hogy itt maradunk az Egyesült Államokban.
Férjét, aki szintén olimpikon, a sporton keresztül ismerte meg?
Igen, őt meg 1994-ben ismertem meg, amikor elsőéves egyetemista voltam San Antonióban. Az amerikai öttusa-válogatott ott edzett, és ismerősökön, barátokon keresztül ismerkedtünk össze.
Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere díszpolgárrá avatja Henriettát (Fotó: MTI/Lehoczky Péter)
Három gyermeket nevelnek együtt. Próbálják a versenysport irányába terelgetni őket?
Nem feltétlenül. Mint minden gyermek, ők is nagyon mozgékonyak, és a mozgást mi szülők is fontosnak tartjuk, de nem erőltetjük az élsportot.
A hivatalos Facebook-oldalán látszik, hogy eléggé figyelemmel követi a riói olimpia eseményeit. A saját sportágán kívül még melyik sportágakat?
Szeretem olvasni a sporthíreket, és nagy rajongója vagyok azoknak a sportágaknak is, amik nem kapnak túl sok figyelmet a médiától. Kis Magyarországunk méretéhez képest nagyon sikeres a sportban, érdemes a nem “populáris” sportágakra is odafigyelni. Rengeteg világbajnoki és Európa-bajnoki érem születik úgy, hogy alig kap figyelmet a sajtótól. Próbálom majd követni a tornászokat és a tornasportokat, szeretem nézni a vízi sportokat, az öttusát. Rióban nem leszek ott, otthonról fogjuk követni az eseményeket.
Milyen gyakran tud hazalátogatni? A gyermekeinek hogy tetszik Magyarország?
Legutóbb három éve voltunk, a gyerekek nagyon élvezték. Remélem, hamarosan megint haza tudunk látogatni.
Magyarországon az olimpikonokat hősként tisztelik, és hatalmas sztárokként kezelik. Amerikában mi a helyzet ezzel? Önről például a tágabb környezetében mindenki tudja a városban, hogy olimpiai aranyérmes?
Bár úgy érzem, a magyar olimpikonok büszkék lehetnek az elvégzett munkára, az elért eredményekre, arra, ahogyan képviselik Magyarországot, a “hős” kifejezést nem tartom helyénvalónak, hiszen csak sportról van szó. Ráadásul
személyesen is ismerek nagyon sok olyan olimpikont, akikről már réges-rég megfeledkezett mindenki; a rajongók, a klubok, a szövetségek, az olimpiai bizottság,
így nem tudom ez a kijelentés mennyire igaz. Talán jobban igaz ez a jelenlegi olimpikonokra, olimpiai érmesekre? Persze az emberek érdeklődése, kedvessége mindnyájunknak nagyon jólesik, és tudom, hogy anno nagyon motiváló is volt. Sok volt olimpikon, mint én is, néha eljár élménybeszámolókra, ahol a tapasztalatunkat átadhatjuk a következő generációnak, vagy másokat motiválhatunk. Sokan a sportágukban maradnak, és edzőként munkálkodnak, vagy adminisztrációs, esetleg politikai feladatokat végeznek el. Mi kisvárosban lakunk, így sokan tudják, hogy olimpikonok vagyunk, de ez nem igazan játszik elsődleges szerepet az életünkben.
Olvasnál még az olimpiáról?
- Olimpia 2016: A legnagyobb magyar küldöttség indult útnak
- Olimpia 2016: Cseh László a legjobb akar lenni Rióban
- Olimpia 2016: A 106 éves fáklyavivő nénit neked is látnod kell
