Hosszú Katinka férje és edzője, Shane Tusup az M4Sportnak nyilatkozott az riói olimpiára való felkészülésről, az ott nyert érmekről és a feleségével való kapcsolatáról.
“Katinka életem szerelme. A legjobb barátom. Ő a mindenem. Örülök, hogy részese lehetek ennek az utazásnak. Négy éve azt mondtam neki, hogy ha kell, a továbbiakban is én leszek az edzője, és segítek neki a programjában… de ha csak arra van szüksége, hogy valaki kikapcsolódjon vele, akkor az leszek én. Ha úgy döntene, hogy másik edzővel folytatja, abban is támogatom” – magyarázta Tusup, de hozzátette, hogy nagyon sokat jelent számára, hogy részese lehet ennek a sikertörténetnek, melyre a 2016-os olimpián került fel a korona, ahol Hosszú Katinka három aranyat és egy ezüstöt szerzett.
“Ha külön-külön értük volna el mindezt, más lenne, mint együtt. Mindenben osztoztunk… és mindezt egyszer majd szeretném megosztani a gyerekeinkkel… hogy mit ért el az anyukájuk” – mondta. A családalapítás a terveik szerint még várat magára, ebben a döntésben Katinka az úr a házban.
“Az lesz, amit ő szeretne. Az egyetlen kikötésem, hogy amikor úgy dönt, hogy abbahagyja az úszást, akkor abban legyen száz százalékig biztos… hogy ha gyerekeink lesznek, akkor boldogan mesélhessen nekik a sikereiről, és ne azon bánkódjon, hogy talán megpróbálhatott volna valami mást is elérni. Szóval amikor készen áll (az anyaságra), csak szólnia kell, és boldogan térek rá arra az útra.”
Hírek, érdekességek, interjúk, fotósorozatok a 2016-os olimpiáról az NLCafén.