Tíz éve interjúztam veled utoljára…
Akkor még mind a ketten szebbek voltunk.
…azóta elképesztően sok fellépésen vagy túl. Emlékszel még, milyen volt az első stand upod?
Az biztos, hogy izgultam, de akkoriban még csak egy érdekes kirándulásként tekintettem rá. Ez még nem is a Dumaszínházban volt, csak ki akartam próbálni magam. A mai szememmel nézve a produkcióm azért hagyott némi kívánnivalót maga után. Talán nem a viccességében, de a stílusában és a témaválasztásában mindenképp. Éretlen produkció volt. Ha most ugyanezzel kiállnék, valószínűleg nem vinném sokra ezen a pályán.
Ez azt jelenti, hogy ma már magasabban van a léc?
Magasabban is van, és közben sikerült rátalálnom a saját hangomra. Ebben a műfajban az a legnehezebb, hogy megtaláld a saját hangodat. A Dumaszínházban is látjuk, hogy amikor jönnek az új tehetségek, azok általában valakinek az epigonjai. Mi annak örülünk, ha unikális hangokat fedezhetünk fel, csak sajnos ebből egyre kevesebb van. Amikor kezdő voltam, rajtam is tetten érhetők voltak az idegen stílusjegyek és az ebből fakadó mesterkéltség. A legnagyobb különbséget a tizenöt évvel ezelőtti önmagamhoz képest abban látom, hogy ezeket sikerült levetkőznöm. Most már sallangmentesen tudok létezni a színpadon és a kamerák előtt is.
Fotó: Comedy Central
Volt szerencséd látni KAP-epigonokat?
Magamat sosem ismerem fel másokban, mint ahogy saját magamban sem. Nem tudom meghatározni, mik a tipikus KAP-stílusjegyek. De mindenféle más epigont láttam már.
Van fogalmad arról, hány fellépésen vagy már túl?
Ha azt nézzük, hogy havi húsz napot vállalok és tizenkét hónap van egy évben, akkor kijön évi kétszáznegyven fellépés. Azt meg kell szorozni tizenöttel, vagyis valamivel több mint háromezer fellépésen vagyok túl.
Ez rengeteg.
Az a lényeg, hogy maradjon minden hónapban tíz napom, amikor látom este a családomat, és néha akadjon egy szabad hétvégénk is, amikor el tudunk menni valami közös programra.
Minden este felmész a színpadra, és történjék az életedben bármilyen szörnyűség, vagy legyen bármennyire rossz a kedved, neked akkor és ott viccesnek kell lenned. Ezt hogy lehet csinálni?
Egyetlenegyszer kellett fellépést lemondanom: aznap, amikor az édesanyám meghalt. Amúgy a színpad hihetetlen változás. Ahogy felmész, varázsütésre minden bajod elmúlik. Ha előtte köhögtél vagy szipogtál, ott nem fogsz, ha addig lázad volt, ott elmúlik, ha pedig addig mással volt tele a fejed, ott kitisztul. Ez egy egészen más tudatállapot.
Izgulsz még a fellépések előtt?
Főleg akkor, amikor újat mondok. Ha új anyagot próbálok ki, az olyan, mintha kezdő humorista lennék. Nincs recept vagy jól bevált módszer arra, hogyan kell jó stand upot írni, ezért minden egyes új anyag lepróbálásakor az ember úgy érzi, mintha életében először állna színpadra.
Van közönség előtti tesztközönséged? Feleség, kolléga, barát?
Nincs, mert nem lehet. Egy Boeing utasszállítót sem tudsz kipróbálni a hangárban. Ez csak élesben, közönség előtt működik. Ahogy egy maroknyi ember összeáll közönséggé, ott létrejön egy olyan közös tudat, ami egész máshogy viselkedik, mint az egyes tudatok külön-külön. Nem lehet megbízni abban, ha valaki a családból kacag a viccemen, mert az még nem garancia arra, hogy a közönség előtt is működik a dolog.
Ezért van az, hogy sokan, akik a vicces emberek a társaságukban, beégnek, amikor kipróbálják magukat a színpadon?
Ezért. A családod és a barátaid eleve szimpátiával állnak hozzád, a közönség pedig mindig bizalmatlan, és estéről estére meg kell szelídíteni, hogy közel jöjjön és a tenyeredből egyen.
A családod mondta már valamilyen poénodra, hogy ez szar volt?
A feleségem mondta már párszor, hogy ezt ki ne próbáljam, mert tragikus, aztán mégis kipróbáltam, és szerették. (nevet) De a feleségem ítélőképessége mindkét irányban tévedhet, nem úgy, mint a Covid-teszt.
Nézegettem a YouTube-csatornádat és láttam, hogy a legtöbb videódnak nagyjából 50 és 150 ezer közötti a nézettsége, de akad néhány videód, ami több milliós nézettséggel bír. Még egy öt és félmilliós nézettségűt is találtam. Ez azt jelenti, hogy Magyarország lakosságának több mint a fele látta?
Én inkább arra tippelnék, hogy negyed Magyarország látta kétszer, vagy egymillió ember ötször. (nevet) Azt látom, hogy szeretik az anyagaimat az emberek, és amikor élő szóban kapok visszajelzést, az szinte mindig pozitív. Sokszor hallottam már emberektől, hogy ezen, vagy azon az időszakon az lendítette át, hogy engem hallgatott. Gondolom, ez úgy történik, hogy vezeti a kocsit, a háttérben meg én szólok a YouTube-ról, és ez megesik egy párszor. Szóval semmiképp sem ötmillió ember látta, hanem jóval kevesebb, csak közülük sokan többször is.
Gyerekként én is rongyosra hallgattam a Markos-Nádas vagy a Hofi kazettáimat, és sokadszorra is röhögtem a már jól ismert poénokon. Még mindig létezik ez a jelenség?
Ezek szerint igen, pedig én pont azt gondolnám, hogy nekünk, humoristáknak időről időre új dolgokkal kell meglepnünk az embereket. Színpadon ugyanott, ugyanazt nem is mondom el többször, de ezek szerint az archívum szintjén mi is tudunk ugyanúgy működni, mint egy zenekar slágerei.
Pont ezért furcsa számomra, hogy míg régen mondjuk a Markos-Nádas duó keresztül-kasul turnézta az országot a Katonadolog anyaggal, amit a kazettákról már mindenki kívülről ismert, addig manapság a már tévében bemutatott, régebbi anyagokkal egyetlen stand up-os sem lép már fel többet.
Lehet, hogy majd egyszer visszanyúlok valamelyik korábbi, sikeres estemhez. Mondjuk, ha majd ötvenéves leszek, el tudom képzelni, hogy az évforduló alkalmából fellépek egy régebbi anyagommal. Érdekes lesz, hogy egyrészt az anyag ugyanaz maradt, másrészt én addigra sokat változok és már más emberként fogom előadni. Kíváncsi vagyok, hogy évekkel később mit jelentene nekem egy régebbi anyagommal fellépni. Abban biztos vagyok, hogy lenne rá néző.
Ha a régi estjeiddel nem is lépsz fel, azért az előfordul, hogy egy-egy régebbi poént újrahasznosítasz és beemeled egy új anyagodba?
Nem. Ezeket a poénokat én csiszolgatom egy-másfél évig, mielőtt odaadom őket a televíziónak, és addigra már általában rájuk unok és elidegenedem tőlük. Ezek a poénok egy idő után élik tovább az életüket tőlem függetlenül, és jönnek helyettük újabbak.
Ezek szerint az Apróbetűs részekkel már nem lépsz fel többet?
November tizenkettedikén kerül adásba a Comedy Centralon, november tizenharmadikán pedig már az új estemből tartom az első fellépésemet.
Mennyit változik nálad egy önálló est az idők során? Ha összehasonlítanánk az első előadásodat azzal, ami végül a tévébe kerül, nagy lenne a különbség?
Körülbelül harmincszázaléknyi különbséget találnál, az utóbbi javára. Van, amit kiszerkesztek belőle, mert nem működik, és idővel hozzá is jön egy csomó anyag. Tömörödik az egész, alakul a dramaturgiája, helyet cserélnek benne részek… Olyan, mint a kovász: folyamatosan él, meg etetni kell.
Fotó: Comedy Central
A Dumaszínházasokkal adtok egymásnak tanácsokat, tippeket?
Kéretlen tanácsokat nem adunk egymásnak. Legalábbis én nem szeretek kéretlenül tanácsot adni, viszont örülök minden építő jellegű megjegyzésnek. Megfontolom, aztán vagy figyelembe veszem őket, vagy nem. Vannak fiataljaink, épp járja is velem az országot előzenekarként egy fiú, Szabó Balázs Máté. Vele meg szoktuk beszélni előadás után az anyagát, és adott esetben akár az enyémet is. Ez nagyon hasznos, mert a legtöbb tanácsot, amit másnak adok, én is meg tudom szívlelni.
Amiről mesélsz, az gyakorlatilag mentorszerep. Ezt a többi befutott stand up-os is így csinálja a Dumaszínházban a fiatalokkal, akik előttük lépnek fel?
Ketten-hárman ezt nagyon komolyan vesszük. Hadházi Laci például már évek óta viszi magával Musimbe Dennist és Lakatos Lászlót, akik már faternak szólítják. Már-már atya-fiúi kapcsolat alakult ki köztük. A barátságuk messze túlmegy a színpadon, és Laci már komplett életviteli tanácsokkal próbálja előrerugdosni őket. Eleinte még úgy gondoltam, hogy miért segítenénk a fiataloknak, miközben egymás konkurenciái vagyunk, de így „révbe érve” már úgy látom, hogy attól én nem leszek kevesebb, ha ő több lesz.
Egyike vagy a legmagasabb szinten jegyzett hazai stand up-osoknak, volt már jó néhány önálló ested, folyamatosan vannak fellépéseid, rendszeresen benne vagy a tévében, népszerű a YouTube csatornád… Hová lehet még fejlődni? Milyen célokat tudsz még magad elé állítani? Telt házas előadás a Budapest Arénában?
Az előadásaimban egy ideje már vannak finomabb, érzékenyebb dolgok is, és tudom, hogy ezekkel nagyon-nagyon széles tömegeket nem tudok megszólítani. Az emberek többsége vaskosakat akar röhögni, ehhez képest az Életed filmjében meg eljutottunk a születéstől a halálig, ami egy kényelmetlen téma, és az Apróbetűs részekben is feszegetek olyan kérdéseket, mint a feminizmus meg a monogámia. Tudom, hogy bizonyos közönségrétegektől ezzel elvágom magam, ezért az Arénát sosem fogom tudni megtölteni, viszont azt is tudom, hogy akik meg jönnek velem, azok meg fognak szeretni, és szeretni fogják azt is, amit csinálok. Nem pillanatembernek fognak tekinteni, hanem hosszú távon számíthatok rájuk közönségként. Az elsődleges célom mostanában az, hogy úgy szólítsam meg az embereket, hogy utána még húsz-harminc évig párbeszédben maradjunk. Mindig lesznek tapsos poénok meg sírva röhögős részek az estjeimen, de próbálok más regisztereket is megszólaltatni. Próbálom tágítani a határokat, és közben nem elfelejteni azt, hogy mégis csak közönségnek csinálom, ők pedig szórakozni jönnek oda. Folyamatosan kísérletezem azzal, hogy a szórakoztatásba mennyi érzelmet vagy filozófiát tudok belecsepegtetni. Lehet komoly dolgokról beszélni a színpadon, ha az ember a végén feloldja egy poénban, és nem hagyja ott a nézőket abban a sötét árokban. Azt látom, hogy élvezik az emberek, ha az egyik pillanatban meghatódnak, a másikban pedig a térdüket csapkodhatják.
Az Apróbetűs részekben elsősorban a nemek közötti különbségekről mesélsz, ez a téma adja az est vázát. Fontos számodra, hogy ilyen univerzális témákban gondolkodj, amikhez bárki könnyedén kapcsolódni tud?
Ha olyan dolgokról akarok beszélni, amiknél biztos vagyok benne, hogy mindenkit érdekelni fognak, akkor semmi más dolgom nincs, csak megtalálni az engem legmélyebben foglalkoztató témákat.
És miért ez a téma foglalkoztatott mostanság?
Amikor az Életed filmjével jártam az országot, sokat olvastam pszichológiában és szociológiában is a nemekről és a nemek közti pszichés és társadalmi különbségekről, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy összegyűlt a fejemben egy egész estényi anyag.
A pandémia első három hulláma alatt sorra gyártottad a YouTube-tartalmakat, mostanában viszont teljesen leálltál. A sok fellépés mellett nem marad időd a videógyártásra?
Tény, hogy több energiám ment el a fellépésekre és más dolgokra is, de a legfőbb oka, hogy elment a kedvem mindenféle szociális médiától. Az ember jókedvvel, örömmel és a legjobb tudása szerint próbál valamit csinálni, ami a csendes többségnek tetszik, de mindig van pár hangos, akik úgy el tudják rontani mások örömét, hogy egyszerűen elvették a kedvemet a videókészítéstől. Emiatt a Facebookra sem posztolok, és a YouTube-ra se gyártok videókat. Most jól elvagyok azzal, hogy a közönség eljön, jegyet vásárol és a végén kinyilvánítja a tetszését tapssal. A szociális médiumok valamikor vidám helyek voltak. Most olyanok, mint a szülői ház gyerekkorunkban: eleve úgy lépsz be, hogy „már megint mit csináltam rosszul?” Úgyhogy, ha nem muszáj, inkább nem lépek be.
Szerinted humoristaként meg lehet ma Magyarországon élni élő fellépések nélkül, pusztán vicces YouTube-videók gyártásából?
Kellő kitartással igen. Hosszú-hosszú évekig kell építgetni egy csatornát ahhoz, hogy aztán profitot termelhessen. Senki ne gondolja, hogy holnap elkezd YouTube-ozni, és a következő hónapban már csörög a kassza. Még 2012-ben kezdtem a YouTube-ozást, és mostanra alakult ki egy akkora archívumom, hogy az új anyagok – amíg még voltak – és a régiek együtt már hoznak egy szemmel látható összeget, aminek már van nyoma a háztartásban.
Az egyetlen újabb YouTube-videód még szeptemberben került ki, és egy több részes áldokumentumfilm előzetese. Arról mit lehet tudni?
Mesélek róla, de nem szívesen. (nevet) Még a pandémia alatt találtuk ki, hogy csináljunk egy áldokumentumfilmet egy ötnapos kelet-magyarországi turnéról. Rendesen megírt forgatókönyvből dolgoztunk, rengeteg munkát öltünk bele: a saját nevünkön szerepelünk benne, de a karakterünk fiktív. A cél az volt, hogy egy pörgős, szórakoztató, hatrészes sorozatot csináljunk, aminek van íve, van tétje, meg vannak poénjai. A vége az lett, hogy lement a Comedy Centralon, és a közönség nem értette. Nem tudtak a nézők mit kezdeni ezzel az áldoku műfajjal. Erőltetettnek vélték, engem nem olyannak ismertek meg, amilyen ott voltam, ráadásul a címe (KAP on the Road) ellenére nem is én voltam a főszereplője, szóval kissé kínosan sikerült a dolog. A tanulság az, hogy vagy ennél populárisabb vígjátékot kell csinálni, vagy egy időre el kell engednem ezt a dolgot és maradni a stand upnál. Egyelőre hajlok az utóbbira.
Kovács András Péter estje, az Apróbetűs részek november 12-én lesz látható a Comedy Central műsorán.
