Kevés jobb dolog van az illatos, friss bazsalikomnál, amivel nemcsak olaszos fogásainkat dobhatjuk fel, de még egy rakás más ételt is. A probléma csak azzal szokott lenni, hogy minden napfény, locsolás és igyekezet ellenére a boltban megvásárolt friss bazsalikom néhány nap után felmondja a szolgálatot, száraz leveleinél pedig már az előre morzsolt, szárított verzióval is jobban járunk.
De nyugi, itt a trükk: a csokornak vágjuk le kicsit az alját, akár egy csokor virágnál tennénk, és helyezzük vízbe a növényt. aztán húzzunk egy nejlonzacskót a levelekre, nem túl szorosan, hogy a növény lélegezni tudjon.
Így bár a bazsalikom levegőhöz jut, mégis kialakul – mintegy üvegházszerűen – egyfajta párás klíma, ami jót tesz a növénynek, olyannyira, hogy akár két héten keresztül is friss maradhat. Ráadásul a konyhánkban sűrű, koncentrált bazsalikomillat is lesz tőle!