1. Ő ugyan Mexikóban született, de édesanyja spanyol, édesapja libanoni.
2. A neve nyugalmat és békét jelent arabul.
3. Az anyakönyvezett neve egyébként Salma Valgarma Hayek-Jimenez, házasságkötése óta pedig az áll az igazolványaiban, hogy Salma Hayek-Pinault.
4. Gyerekkorában a nagymamája rendszeresen leborotválta a haját és a szemöldökét, hogy sűrűbbre nőjenek.
5. Diszlexiás.
6. Figyelemhiányos zavarban is szenved.
7. Ügyes tornász volt, egy ideig olimpikonnak is készült.
8. Végül azonban távolugró unokahúga, a nem mellesleg igen szép Yvonne Treviño Hayek jutott ki idén Rióba.
9. A Willy Wonka és a csokigyár című 1971-es film hatására döntött úgy, hogy színésznő lesz.
10. Egy louisianai bentlakásos iskolában is tanult, de két év után kicsapták.
11. Nemzetközi kapcsolatok szakra járt a mexikóvárosi Universidad Ibroamericanára.
12. Egyetemi évei alatt egyszer elrabolták, és kilenc óra fogság után, váltságdíj ellenében engedték el.
13. Első szerepe Jázmin volt az Aladdin és a csodalámpa színpadi adaptációjában.
14. Ettől egyébként annyira lámpalázas lett, hogy a pódiumra lépés előtt úgy, ahogy volt, jelmezben kirohant az utcára.
15. Néha még ma is kínozza a lámpaláz.
16. Karrierjét szappanopera-szerepekkel kezdte odahaza, és az angolt második nyelvként tanulta.
17. Mexikóban ráadásul már hatalmas sztár volt, amikor eldöntötte, hogy neki nem elég a hazai siker: a szereplésével forgatott Teresa című szappanoperát a lakosság 70 százaléka nézte.
18. És egy jó részük valóságnak is hitte: egyszer például egy elegáns nő elkezdte ütlegelni a családjával éppen étteremben vacsorázó Hayeket a retiküljével, mert a sorozatbeli karaktere csúnyán bánt az édesanyjával.
19. Amikor Kaliforniába költözött, hogy beindítsa amerikai karrierjét, a rajongók azt terjesztették róla, hogy viszonya volt a mexikói elnökkel, és a first lady haragja elől menekül.
20. Operaénekes édesanyja és egy olajcégnél magas beosztásban dolgozó édesapja nem rajongtak a szappanopera-szerepeiért.
21. Édesapja a házuk körül gyülekező rajongókkal sem tudott mit kezdeni: eleinte kiküldözgette hozzájuk beszélgetni a lányát, aztán többször behívta őket enni és inni.
22. Hollywoodi karrierje elején azt mondták neki az egyik filmstúdióban, hogy nem lesz sok munkája, mert ha kinyitja a száját, a szobalányukra emlékezteti majd az embereket.
23. Amúgy is furcsa időket élt akkoriban: az otthonról hozott dizájnerruhákat hordta, de ételre nem jutott pénze.
24. Az áttörést végül egy mexikói–amerikai rendezőnek köszönhette: a Desperadóba Robert Rodriguez válogatta be.
25. Később ő lett Rodriguez gyermekeinek keresztanyja is.
26. Ő rendezte a Te Amo Corazon című Prince-dal klipjét.
27. 2006-ban ők kapták Colin Farrell-lel a legjobb szexjelenet díját a Kárhozott szeretőkért.
28. Az ő produkciós cége gyártotta a kolumbiai Betty, a csúnya lány alapján készült sikersorozatot, a Ki ez a lány?-t.
29. Férjével, a dúsgazdag Francois-Henri Pinault-val 2009-ben kétszer is összeházasodtak: először Párizsban, majd Velencében mondták ki az igent.
30. A házasságuk túlélte azt is, hogy állítólag a férje az apja Linda Evangelista gyermekének, aki közös lányuk előtt 11 hónappal született.
31. Nagy fociszurkoló, a mexikói bajnokságot követi.
32. Edzés gyanánt az izraeli hadsereg önvédelmi technikáját, a krav magát gyakorolja.
33. De azért a jógára is jut ideje.
34. Néha viszont még ő is elégedetlen az alakjával, hiába olyan vékony a dereka.
35. A formáját ugyanakkor plasztika nélkül hozza. Elvégre ő Salma Hayek.
36. Folyékonyan beszél spanyolul, angolul, portugálul és arabul, otthon a férje és a lányuk miatt pedig a franciát is használják.
37. Káromkodni viszont spanyolul szeret, mert az a legízesebb.
38. Körülbelül ötven állat lakik a házukban és körülötte, köztük kutyák, macskák, papagájok és kacsák.
39. Rendszeresen fogad be kóbor kutyákat is.
40. Simán megeszi a békacombot, a jalapeñót és a selyemhernyót is. A hagymát viszont nem szereti.
41. A Dogmában és az Alkonyattól pirkadatigban is sztriptíztáncost alakított.
42. Azok közé tartozik, akiknek nem derogál Adam Sandler– és Kevin James-filmekben játszani. Mint mondja, egyrészt pénzt kap értük, másrészt élvezi a készítésüket, mert jó barátok a két színésszel, és hasonló korúak a gyerekeik is – neki ez amolyan családi dolog.
43. Több filmjében ő maga énekel.
44. David Letterman show-jában pedig az amerikai himnuszt is előadta.
45. A szoptatás pártján áll, a UNICEF képviseletében Sierra Leonében járva meg is szoptatott egy csecsemőt, akit az édesanyja nem tudott anyatejjel táplálni.
46. Aktívan részt vesz a nők elleni erőszak visszaszorításáért folyó harcban, Mexikóban tüntetésre is ment már emiatt.
47. Ugyanakkor nem vallja magát feministának.
48. A Revlon és az Avon szóvivője is volt, de Nuance néven saját kozmetikai márkája is van.
49. A Fridáért kapott jelölésével egyike annak a négy latin-amerikai sztárnak, akiknek esélyük volt Oscar-díjat nyerni a legjobb színésznő kategóriájában.
50. Ő volt az első Oscarra jelölt mexikói is.