nlc.hu
Egészség
Húga mentette meg az alig 35 kilós, anorexiás lányt

Húga mentette meg az alig 35 kilós, anorexiás lányt

Két évig küzdött a súlyos evési rendellenességgel, mire segítséget tudott kérni. Már csak napjai voltak hátra.

“A legrosszabb periódusomban volt olyan, hogy egy teljes hétig nem ettem semmit. A szüleim próbáltak etetni, jobb belátásra téríteni, de hiába” – kezdi a 19 éves Cazandra Zetterberg, aki 2013-ban kezdett fogyókúrázni, hogy – ahogy ő mondja – ledobjon egy-két kilót. “Nem tudom mi csúszhatott félre, de az biztos, hogy onnantól kezdve minden pillanatomat a fogyás töltötte ki.”

Húga mentette meg az alig 35 kilós, anorexiás lányt

Cazandra a Daily Mail című lapnak elárulta, nem tudja, milyen lelki ok állhatott anorexiája háttérben. “Így utólag visszagondolva talán túl alacsony volt az önértékelésem, és azt gondoltam, ha egy kicsit lefogyok, jobban érzem majd magam.” Csakhogy a fiatal lány túlzásba vitte a dolgot, és két évvel később már az életéért küzdött.

Húga mentette meg az alig 35 kilós, anorexiás lányt

“Mikor már egy hete nem ettem, anyám úgy döntött, kórházba visz. Ott megvizsgáltak, és közölték, éppen időben hoztak be, mert az éhezés miatt a szervezetem annyira legyengült, hogy legfeljebb napjaim lehetnek hátra.” Cazandra azt mondja, a testhője 34 fokra esett, és az egyetlen szerve, ami még jól működött, a szíve volt.

Húga mentette meg az alig 35 kilós, anorexiás lányt

Hónapokig feküdt kórházban, a fordulópont azonban az első “eltávozásakor” következett be. “Alig vártam, hogy kiszabaduljak a kórházból, hogy ne kelljen ennem, mikor a szobám ajtajában megláttam a kishúgomat. Vörösre sírta a szemeit, mert rettegett attól, hogy elveszít engem. Miatta döntöttem úgy, hogy összeszedem magam.”

Ennek már kicsit több mint két éve. Cazandra azóta újra rendesen eszik, a testsúlya is normális, és mindent megtesz, hogy személyi edző és táplálkozási szakértő lehessen.

Olvass még többet az anorexiáról az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top