nlc.hu
Sztárok

Szabó Zsófi és párja feladták a Nyerő Páros játékot

Eddig úgy tűnt, hogy Szabó Zsófi és Kis Zsolt mindent megtesznek a győzelemért, de a Nyerő Páros villában egyre kiszámíthatatlanabbak a játékosok reakciói.

A Nyerő Páros előző adásában is voltak pillanatok, amikor még a tévé előtt ülve is alig bírtam odanézni, mondjuk, amikor a hónaljat kellett „kiszagolni”, de ugorjunk rögtön a mai adáshoz, ami a jelek szerint már tényleg sok volt Szabó Zsófinak és Kis Zsoltnak.

Kis Zsolt már a bejövetelkor undorítónak találta a játékhelyszínt, és azt kérdezte: mik vannak a kádban? Látszott rajta, hogy igazából már le sem akar ülni a padra.

Zsófi igyekszik nyugtatni a párját, hogy ő jó ebben a játékban, közben Zsolti lesepri a padot, ahová ülni kell. „Zsolti nem szereti a gusztustalan dolgokat, ő úriember, neki a keze sem koszos soha, napi három négy tiszta inget vesz fel” – magyarázza Zsófi.  

Szabó Zsófi és párja feladták a Nyerő Páros játékot

„Én nem szeretném ezt, és tudom, ha elvállalnám, utána azért sírna Zsófi, mert lelkiismeret-furdalása lenne, hogy rám erőltette” – mondja Zsolti.

Szabó Zsófi elkezd sírni, és azt mondja azért, mert sajnálja Zsoltit, és ő biztos megcsinálná ezt a feladatot, mert nem tud veszíteni. Zsolti elmondja, hogy ő nem szeretné, neki ez nem fér bele, ezért feladja a játékot. Balázs elmondja nekik, hogy így automatikusan veszélyzónába kerülnek, de ettől függetlenül tiszteletben tartja a döntésüket.

A többiek kiakadnak, amikor megtudják, hogy Zsolti feladta, hiszen eddig éppen Szabó Zsófiék voltak azok, akik összezártak, hogy bármi áron kiejtsék Király Péteréket.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top