nlc.hu
Család
Kedves képeken pózol az özvegy apuka és cuki kislánya

Kislányával emlékszik az elhunyt feleségére ez a férfi – megható fotósorozat

"Hiszem, hogy a lányom egy valódi csoda eredménye" - mondta Alvarez, a Good Morning America című műsor vendégeként. 

Megható fotósorozattal emlékezett meg tragikus körülmények között elhunyt feleségéről az amerikai James Alvarez – írja az ABC News. 

A férfi neje, Yesenia egy autóbaleset következtében vesztette életét: egy ittas sofőr elgázolta a várandós anyukát. Csak a gondviselésnek köszönhető, hogy a most 14 hónapos Adalyn nevű kislányt sikerült megmenteni a tragédiát követően.

Cuki fotókon pózol az özvegy apuka és kislánya

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

“Hiszem, hogy a lányom egy valódi csoda eredménye” – mondta Alvarez, a Good Morning America című műsor vendégeként. 

Az elhunyt anya emlékére a férfi különleges fotózást szervezett, kislányát pedig ugyanolyan ruhába öltöztette, mint amilyet édesanyja viselt, amikor várandós volt vele. Ez egyben a gyász feldolgozásának módja is volt, Yeseniáról ugyanis terhessége alatt egy parkban készültek fotók, ahová Alvarez a nő halála óta nem tért vissza. 

Most azonban kivételt tett, sőt, ugyanazt a fotóst kérte fel, aki elhunyt szerelméről is készített portrékat. A férfi elhunyt felesége rengeteg ruháját és más tárgyait is elrakta, hogy kislányának legyenek majd emlékei az anyukájáról. 

Alvarez azóta egy civil szervezettel működik együtt, ahol tanácsokat ad olyan egyedülálló szülőknek, akik hasonló tragédián estek át. 

A fotókért kattints az ABC News cikkére!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top