nlc.hu
Család
Újra együtt a 62 év házasság után szétválasztott idős pár

Újra együtt a 62 év házasság után szétválasztott idős pár

Egy napot sem töltöttek külön az elmúlt 62 évben, mégsem költözhettek be ugyanabba az idősek otthonába. Nyolc hónapig tartó kálvária után most végre pozitív fordulatot vett a sorsuk.

Wolf Gottschalk és felesége, Anita történetét idén nyáron kapta fel a média. Az egész világon
elterjedt az idős pár szívszorító búcsúzkodó videója, amit unokájuk osztott meg a Facebookon. Történt ugyanis, hogy egészségi állapotuk miatt úgy döntöttek, idősek otthonába költöznek. Arra azonban egyikük sem számított, hogy nem veszik fel őket egy helyre, kénytelenek voltak külön költözni. El lehet képzelni, hogy 62 együtt töltött esztendő után mekkora megrázkódtatás volt ez a két idős embernek.

Ezután hónapokig tartó ingázás következett. Az évek óta pacemakerrel élő Anitát lánya minden nap hordta demenciával és limfómával küzdő férjéhez, hogy igyekezzenek tartani benne a lelket.

Nyolc hónap telt el így, de most végre megoldódott áldatlan helyzetük. Unokájuk pénteken számolt
be a Facebookon az örvendetes fejleményekről: végre Wolf is átkerülhetett abba az otthonba,
ahol felesége lakik. Az unoka hálás szívvel mondott köszönetet mindazoknak, akik hírét vitték nagyszülei történetének, s egyúttal jelezte: van még kikért küzdeni, ugyanis sok idős pár jár hasonló cipőben, akiknek szükségük van a figyelemre és a segítségre, hogy újra egy fedél alatt élhessenek.

Wolf és Anita boldogságáról videó is készült. Nézzétek meg, és zokogjatok:

Olvass még megható történeteket idős párokról az NLCafén:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top