Gombos Bálint a Szombathelytől csupán néhány kilométerre található Gencsapátiban él, ő a település plébánosa. Csodás éneklése máris bejárta az internetet.
Bálint atya, akit 11 éve, szeptember 24-én szentelték pappá, két évvel ezelőtt, az unokahúga esküvőjén énekelte először a Hallelujah-t. Ezen a napon idén is esküvőt celebrált, és úgy gondolta, különleges dallal lepi meg az ifjú párt. Nos, terve nagyon is meghatóra sikeredett. Ahogy Bálint atya fogalmazott: “Volt ám nagy csodálkozás, hiszen a videó készítője is prédikálásra számított, így le is maradt a felvételről a Hallelujah első sora”.
Bálint atya a Borsnak azt is elárulta, soha nem tanult énekelni, ám miután többen ajánlották neki, hogy érdemes lenne képeznie a hangját, megígérte, legalább elgondolkozik rajta. Szívesen hallgat komolyzenét, de a rock sem áll távol a rendkívül szimpatikus katolikus paptól. A hétvégén összeadott szombathelyi pár lagzijában például Eddát énekelt.
Kár, hogy ez utóbbi nem került fel a videóra, szívesen meghallgattuk volna azt is…