nlc.hu
Gasztro
Ételosztás Budapesten

Paellát osztottak Budapest közepén a rászorulóknak

Tóth Csaba a paella készítésének megszállottja. Oktogonhoz közeli éttermében január elején több száz rászorulónak készítette el a spanyolok nemzeti ételét.

„Sergio Santoz: Amor mio” című dalának refrénje szűrődik ki az Oktogon melletti La Paella spanyol étteremből, amikor odaérek az ételosztásra. Olyan érzésem van, mintha nem is január elején, hanem a nyár közepén járnánk. Ebédidőre a nap is előbújt. Tóth Csaba étteremtulajdonos kora reggel óta a tűzhely mellett áll és tipikus déli temperamentummal, széles jókedvvel, no és gyakorlott mozdulatokkal készíti a spanyolok nemzeti ételét, a paellát.

A padlón spanyol csempe, a falakon pedig az Almodóvar-plakátok világát idéző fekete-vörös dominál. Az enteriőr egyáltalán nem hivalkodó, a két oldalsó fal egyikén a rendelhető spanyol borok, a másikon három különböző spanyol sonka dekorálja a falat. A konyha gyakorlatilag a kirakatban van. Aki elhalad az étterem előtt, jól láthatja, ahogyan a széles serpenyőkben lustán és kényeztetően terül szét a napsárga sáfránnyal megbolondított gőzölgő rizses étel. Az utcára kiáramló illatok igen csábítók, pláne azoknak, akik sosem engedhetik meg maguknak azt, hogy betérjenek ide és egy jót egyenek. Ez a nap nekik és róluk szól, értük dolgozik ma az étterem tulajdonosa.

Valencia paella La Paella sáfrány Spanyolország rizses ételosztás

Tóth Csaba, a La Paella étteremvezetője (Fotó: Zsigmond László)

Miért éppen január 6-ra, vízkereszt napjára szerveztél jótékonysági eseményt?

Ez a nap Spanyolországban az év első piros betűs ünnepnapja. Az ibériaiak jobban ragaszkodnak a Biblia szövegéhez, így náluk az ajándékokat, csakúgy, mint az újszülött Jézusnak, a háromkirályok hozzák, a Mikulás pedig csak egy kapitalista jövevény. A spanyol hagyományok egyértelmű nyertesei a gyerekek: az iskolai szünet már karácsony előtt elkezdődik, és legalább január hatodikáig tart, hiszen aznapra virradóan hoz nekik ajándékokat Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Nagyon szeretek jótékonykodni, ezért arra gondoltam: szóljon Budapesten is ez a nap az ajándékozásról. Látod, sorban állnak az éhes emberek az éttermem előtt, örülnek, hogy elvihetnek egy-egy adag paellát. Nekem pedig jó érzés adni.

Mi a paellád titka?

A spanyol alapanyagok és az, hogy imádok játszani a tűzzel. Az egyik titok a megfelelő hőfok beállításában rejlik. A másik titka az, hogy szenvedélyesen szeretek főzni.

Pedig nincs is szakács végzettséged.

Na látod, az tényleg nincs. Nemrég megkaptam viszont a valenciai turisztikai hivatal elnökétől a paella magyarországi nagykövete megtisztelő címet. Ez egy fontos elismerés számomra. Szerencsére soha, egyetlen panasz sem volt még a főztömre. Gyakran térnek be hozzám spanyol vendégek is. Amikor ők mondják azt, hogy ilyen finomat még otthon sem ettek, akkor tudom, hogy jó úton járok.

Valencia paella La Paella sáfrány Spanyolország rizses ételosztás

Készül a zöldséges paella (Fotó: Zsigmond László)

Azt tudod, honnan ered a paella szó?

A hagyomány szerint a Valencia melletti Abufera-tó nevű édesvízi lagúna környékén főzték először. A nevét a lapos fémserpenyőről (paellere) kapta, amiben készítik. A legtöbb hozzávalót Spanyolországból hozatom, még a pirospaprikát is, mert teljesen más íze van, mint amit mi itthon ismerünk, de a paella rizs is Valenciából érkezik. 

Igaz, hogy eredetileg angolnából, csigából és zöldbabból készítették?

Igen. A földművesek körében vált népszerűvé és tényleg került bele minden – éhínség idején állítólag még patkány is. A tipikus valenciai paellában tehát van csiga, nyúlhús és csontos csirkehús – én ezeket egyelőre kihagytam, a magyar vendégek többnyire ugyanis idegenkednek a csontos csirkehústól és általában a nyúltól is, nem beszélve a csigáról. Aggodalomra amúgy semmi ok, a kész paella így is nagyon finom és szaftos.

2020 decemberében nyitottad meg az éttermedet, tíz, Valenciában töltött év után. Miért nem a magyar konyhát vitted Spanyolországba, ahelyett, hogy Valenciát hoztad Budapestre?

Valenciában saját apartmanok üzemeltetésével foglalkozom, de a járvány miatt jelentősen megcsappant az érdeklődés, egyre kevesebben foglaltak szállást.

Majd holnap aggódunk! – tanultam a spanyoloktól. Ezért fogtam magam és hazaköltöztem.

Az a célom, hogy itthon is minél többen megszeressék ezt az ételt és a többi spanyol finomságot. Négyféle paella kapható nálam, valenciai, vega, kacsahúsos és tenger gyümölcseivel készült. Arra gondoltam, hogy a rászorulóknak a zöldséges változatot készítem el, több száz adagot.

Valencia paella La Paella sáfrány Spanyolország rizses ételosztás

Fotó: Zsigmond László

Egy átlagos forgalmú napon mit kezdesz a maradék étellel?

Soha semmit nem dobok ki. Mindig elosztogatom olyanoknak, akik örülnek neki. Volt, hogy a futároknak a nap végén odaadtam a maradékot. Egy adománydobozba ötszáz forintot dobtak bele adagonként. A nap végén gyakran a hajléktalanoknak osztom szét, ami megmaradt.

Mindig ilyen jószívű vagy?

Amióta az eszemet tudom, igen. Vendéglátós családban nőttem fel, édesapámnak három kocsmája is volt Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében. Mindig azt láttam, hogy jó emberekkel foglalkozni és azt is, hogy mennyit számít egy-egy jó szó vagy tett. A hagyományt folytatva, eleinte a magyar tenger mellett, majd Horvátországban kezdtem el apartmanok kiadásával foglalkozni, később pedig Spanyolországba költöztem.

A Valenciában töltött évtized alatt pedig rengeteget kaptam és tanultam a spanyoloktól. Az a fajta világnézet, az a szemlélet, amit ők képviselnek, örökre nyomot hagyott bennem. Náluk a vidámság, a lazaság, a közvetlenség, a tolerancia alapdolgok, ezt próbálom itthon én is átadni.

 

Amióta hazajöttem, sajnos sok irigy embert látok. Elszoktam ettől, mert délen még egy gazdag ember is szinte bármijét elajándékozza szíves örömest. Természetesen a szegényeket segítik a leginkább. Emlékszem, nem olyan régen láttam elesni télvíz idején egy nőt az utcán. Vastag bunda volt rajta. Egyszerre vagy húszan rohantak oda, hogy felsegítsék. Ott nincs előítélet, a támogatás nem függ attól, hogy van-e és ha igen, mennyi pénze van az illetőnek.

Valencia paella La Paella sáfrány Spanyolország rizses ételosztás
Megnézem
Összes kép (5)

Te vagy a tulajdonos és a személyzet is egyben. Miért?

Hat asztalom van. 14-16 emberre még simán tudok figyelni, ennyit tudok lelkesen kiszolgálni. Ez egy kis manufaktúra, itt mindent saját kezűleg csinálok a sonkaszeleteléstől kezdve a paellafőzésen át a mosogatásig.

Tervezel bővítést?

A tervek között szerepel még egy terasz is, leanderekkel, mediterrán növényekkel és utcazenésszel, hogy tényleg úgy érezzük magunkat, mintha Valenciában lennénk. Alig várom, hogy tavasz legyen, hogy kiülhessek a barátokkal az utcára és a kedvenc valenciai paellámból együnk egy-egy pohár finom spanyol bort kortyolva.

 

Valenciai paella

Valencia paella La Paella sáfrány Spanyolország rizses ételosztás

Fotó: La Paella

Hozzávalók:

  • 4 db csirke alsócomb
  • 1 közepes db piros kaliforniai paprika
  • 2 közepes db paradicsom
  • 20 dkg zöldbab 
  • 1 nagy fej hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 30 dkg rizottó rizs
  • 1 szál rozmaring (friss)
  • 1 szál kakukkfű (friss)
  • 0.5 g sáfrány
  • só ízlés szerint
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 liter csirke alaplé

Elkészítése:

  1. A felhevített olajra rádobjuk a csirkecombokról lefejtett színhús csíkokat, majd megpirítjuk és félretesszük őket.
  2. A megmaradt olajon megpároljuk az apróra vágott hagymát, a kockákra vágott paradicsomot, majd hozzátesszük a csíkokra vágott paprikákat, és zöldbabot, végül visszarakjuk a sült csirkecsíkokat.
  3. Folyamatosan kevergetjük, sózzuk és borsozzuk, majd hozzáöntjük a húslevest, és beleszórjuk a rizst.
  4. Ízesítjük összezúzott fokhagymával, az apróra vágott petrezselyemmel és a sáfránnyal.  Húsz perc alatt készre főzzük. Fedő alatt hagyjuk még lefedve pár percet párolódni. Citromgerezdekkel díszítve tálaljuk.

További spanyol receptek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top