nlc.hu
Baba
Korhatáros fogadtatásban részesült egy katona - videó

Meg akarta lepni szüleit a hazatérő katona, de ilyen fogadtatásra nem számított – videó

A szülők nem beszélgetni vonultak el szobájukba, és igencsak meglepődtek, amikor fiuk betoppant az ajtón.

A 20 éves Joseph Pena az elmúlt két és fél évben Németországban teljesített katonai szolgálatot. Úgy döntött, hogy szüleinek nem árulja el, hogy hazatér Coloradóba, hanem meglepi őket. Hazatérést természetesen fel is vette, nyilván abban reménykedett, hogy a szívhez szóló pillanatról készült videónak olyan csodás lesz a fogadtatása, mint a többi hasonló felvételnek, amit katonák vagy családjaik osztanak meg az interneten, de sajnos a dolgok nem egészen a terv szerint alakultak. Miután kopogtatás nélkül benyitott szüleihez, szembesülnie kellett azzal, hogy 39 éves anyjára és annak 54 éves férjéra éppen elég intim helyzetben rontott rá.

A pár azt mondta, csak „beszélgetnek”, korábban állítólag ez volt kódszavuk a szexre. “Felsikítottam, mikor megláttam a fiamat, mert persze felfogtam, hogy mindent látott” -mesélte Pena édesanyja. A kamera ugyan nem vette fel, hogy éppen mi történt a házastársak között, de Joseph Penn reakciója mindent elárult, ahogy távolodott a folyosón, és egy ideig kerülte is a szüleivel való találkozást. 

Hazatérő katona

Képünk csak illusztráció. (Fotó: Getty Images)

(via 24.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top