nlc.hu
A tudatos harmónia útja
Önszeretet

A szeretet önmagadnál kezdődik! (x)

Önismeret, önelfogadás, önszeretet: elengedhetetlen kellékei a boldog, kiegyensúlyozott életnek. Hiszen hogyan tudnánk teljes szívből szeretet adni és boldognak lenni, amíg saját magunkat nem sikerül megszeretni? Ha szereted és elfogadod önmagad, akkor másokat is képes leszel szeretni, nyitottabbá válsz a többi ember és a világ iránt. Ahhoz, hogy a környezetünkkel szeretetben és harmóniában legyünk, az első lépés az, hogy megszeretjük saját magunkat.

A boldogság kulcsa az önszeretet

„A másikhoz vezető híd önmagadon át vezet. Neked kell alkalmassá válni arra, hogy szeretetképes légy. Rá kell hangolódnod. Szeretni kell önmagadat – félemberként is. A szeretet hullámhosszán hirtelen azt tapasztalod majd, hogy igen sok idegen ember alkalmas arra, hogy mélyen megszeresd. Nem is gondoltad volna – lehangolt állapotodban -, hogy mennyi. Akit eddig észre sem vettél, idegennek tartottál, most rájössz arra, hogy »ismerős«. Ha a Szeretet Világában élnél, rádöbbennél, hogy mennyi emberrel tudnád boldogan leélni az életedet. Most még azzal az eggyel sem, akit néked szánt a sors, mert nem vagy szeretetre hangolva – és persze ő sem” – írta a hazai spirituális irodalom egyik legismertebb írója, Müller Péter.

Az idézetből is világosság válhat, hogy ha képesek vagyunk szeretni önmagunkat, akkor sokkal magabiztosabbak leszünk, nyitottabban állunk más emberekhez, könnyebben befogadjuk a szívünkbe őket, és képesek leszünk őszinte szeretettel fordulni feléjük. Mindez önmagunknál kezdődik, az önszeretet egyszerűen a boldogsághoz a kulcs, az az alap, amire a kiegyensúlyozott életet lehet építeni. Nem csupán arról szól, hogy örömmel nézel tükörbe, az önszeretet jóval túlmutat a fizikai külsőn: akkor jön el, amikor felismered az értékeidet, tisztában vagy a hiányosságaiddal, elfogadod magad annak, aki vagy. Ha ezt sikerül elérni, akkor a világ egészen más, sokkal barátságosabb hely lesz, hiszen többé nem várod el másoktól, hogy boldoggá tegyenek, mivel önmagadban, a saját szeretetedben megtalálod a boldogságodat.

Fotó: EcoFamily

Fotó: EcoFamily

Egy gyakorlat, ami segít szeretni önmagad

A fejlődés első lépése az önszeretet, amit nem egyik pillanatról a másikra érünk el, de a következő egyszerű gyakorlat sokat segíthet benne. Reggelente szánj erre a gyakorlatra 10 percet. Helyezkedj el kényelmesen, hunyd le a szemed, és csak a légzésedre figyelj, majd ismételd el magadban 101-szer a szót: „szeretlek”. Lehet, hogy nehezedre esik majd mantrázni, sőt az is előfordulhat, hogy az első pár alkalommal nem is érsz el a 101 szeretlekig, mert annyira idegennek érzed. De nincs ezzel semmi gond, következő nap próbáld újra, ne add fel, csak kitartóan mantrázd magadnak minden reggel, hogy „szeretlek”.

Azt fogod pár nap után észrevenni, hogy már könnyebben éred el a 101 szeretleket és közelebb kerülsz önmagadhoz, az önszeretethez. Ennek hatására tapasztalhatod, hogy a nap során megváltozik a belső monológod a reggeli gyakorlat miatt. Észre fogod venni, amikor negatív gondolataid támadnak önmagaddal szemben és képes leszel korrigálni szeretettel teli üzenetekre. Egy idő után az életed minden területén pozitív változást érzékelsz majd az önszeretet erősödésének hatására, szabadabbnak, energikusabbnak, magabiztosabbnak érzed magad, a szíved csordultig telik hálával és úgy érzed, annyi szeretet van benned, hogy az egész világnak tudsz adni belőle. Nyiss önmagad szeretete felé és meglátod, megváltozik az egész életed!

Könyv a szeretetről

Lorna Byrne Mennyei szeretet című könyve segíthet az önszeretet, harmónia, boldogság felé vezető úton: „Belül mindannyiunkban színtiszta szeretet van. Újszülött csecsemőként telve voltunk szeretettel, és nem számít, mi minden történt velünk onnantól számítva, ez a szeretet mindig ott van velünk. Függetlenül attól, milyen élet jutott nekünk, vagy hogy mit tettünk másokkal, a bennünk lévő szeretet nem halványul el. Azonban nagy részét – vagy talán az egészet – mélyen elzárjuk magunkban. Meg kell tanulnunk, hogyan tudjuk kiengedni magunkból a szeretetet! Ha bármiféle dolog iránt érzünk valami szeretetet, azzal már megmozdítjuk a bennünk lévő szeretetet, és meg tudjuk engedni magunknak, hogy egyre inkább felszabadítsuk azt magunkból. A szeretetet annak személyes megélései mozgatják meg bennünk: ha átérezzük, ha szeretettel teli gondolataink vannak, vagy ha látjuk a szeretetet. Egymástól tanuljuk meg, mit jelent szeretni.”

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top