Egy, kettő, sok gyerek – tényleg lazább három gyerekkel az élet?

A gyerekeket úgy számoljuk, hogy egy, kettő, sok. Ha már kettőnél több van, akkor a környezetedben tuti találkozol olyanokkal, akik együttérző arcot vágva megkérdezik, hogy ezt mégis hogyan lehet kibírni, mikor nekik egy vagy két gyerek is olykor annyira nehéz. És valóban, ha csak a szülői stresszt nézzük a gyerekek mellett, egy vagy két gyerekkel valahogy tényleg súlyosabb boldogulni, mint hárommal vagy többel.

A lazulás lépcsőfokai

Sok igazság van abban a népszerű mondásban, hogy az első gyereknél fertőtlenítjük a cumit, a másodiknál lenyaljuk és úgy adjuk a baba szájába, a harmadik gyereknek meg már a kutya hozza vissza. Persze ez a példázat nem a higiénia hiányáról szól, és nyilván senki sem adja a gyerek cumiját a kutyának a valóságban, de tény, hogy a lazulás lépcsőfokait nagyon jól bemutatja, és végigkövethető benne, miként csökken a stressz a gyerekek számának növekedésével.

Egy háromgyerekes anya mesélte el, hogyan gyakorolta az elengedést és mennyire más az élet három gyerekkel, mint amikor még csak az első gyereke született meg. „Szoktam kuncogni az első gyerekes anyukákon – kezdi el történetét az anya –, amikor szétaggódják magukat a gyerek miatt, és a kaki szagától kezdve a játékokon át a cipővásárlásig mindenen borzalmasan stresszelnek. A kuncogásom persze nem rosszindulatból van, inkább azért, mert együtt tudok érezni velük, hiszen én is pont ilyen voltam, amikor az első gyerekem született. Mindenben betű szerint ragaszkodtam a nevelési, gondozási, hozzátáplálós könyvekben írtakhoz, be akartam tartani a szabályokat, amiket mások szabnak a szülőknek, és persze számtalan anyukás Facebook-csoporthoz is csatlakoztam, ahol aztán magamra vettem az összes kritikát és a világ legrosszabb anyjának éreztem magam.

Két lábon járó stresszgóc voltam, megszórva szorongással. Álló nap azon tekertem fejben, hogy mit csinálok rosszul: nincs elég tejem, nem jól hordozom, túl sok a játéka, lerohasztom a babám agyát, mert napközben megy a sorozatom, hogy halljak felnőtt hangokat… a felsorolás a végtelenbe és tovább nyúlhatna, mennyi szorongást zúdítottam az első gyereknél a saját nyakamba.”

Három gyereknél csökken a stressz (Kép: Unsplash)

A belső hang ébredése

Az anya elmondása alapján a szorongás csak akkor csendesedett le valamennyire, amikor már egyéves lett a fia, és látta, hogy életben tudja tartani így is, hogy nem csinál mindent a könyvek és neten keringő tanácsok szerint. „Mintha felébredt volna bennem a belső hangom, én pedig megtanultam hallgatni rá – meséli az anya. – Ez volt az első nagy fordulópont az anyaságomban, amikor a stressz-szintem legalább 100 pontot zuhant (a millióból). A következő nagy lépcső a kistesók születése volt, akik villámgyorsan, alig 16 hónap különbséggel születtek a nagyfiam kétéves korától kezdve. Ez az időszak olyan érzelmi hullámvasút volt, hogy nem volt választásom, mint megtanulni elengedni a saját és mások elképzeléseit, ideáit a tökéletes anyaságról.”

A lazaság három gyerek után leginkább abból származik, hogy megtanuljuk, mennyire rugalmas és egyedi kis lények a gyerekek. Ráébresztenek arra, hogy nem létezik egy mindenkire érvényes nagy igazság, nincs egyetlen megoldás egy helyzetben, és hogy nem kell állandóan görcsölni a saját szaranyaságunkon. „Én például elfogadtam a harmadik gyerekem születésére már, hogy nem vagyok tankönyvi jó anya. Soha nem is leszek. Szembenéztem a saját igényeimmel, meghúztam a határaimat a gyerekeimmel szemben is – például ma már lelkifurdalás nélkül eldugom előlük a saját csokimat és eszem ágában sincs adni belőle nekik. Imádom a gyerekeimet, de amikor már ilyen sokan vannak, akkor nem lehet mindent (magamat) alárendelni és feladni a kedvükért, mert különben megszűnök létezni. Azt hiszem, nekem három gyerek kellett ahhoz, hogy megtanuljam, hogyan ne foglalkozzak mások véleményével és hogyan menjek a saját fejem után a gyereknevelésben – ez pedig óriási nagy terhet és stresszt vett le a vállamról.”