nlc.hu
Aktuális
Sok külföldi harcolna az ukránok mellett

Nigériai, koreai és német állampolgárok is jelentkeztek harcolni az ukránok oldalán

Jelentés Kijevből: Az élelmiszerboltok működnek, bár minden drágább. Kenyérből, lisztből korlátozások vannak.

Az ukrán főváros felé 64 kilométeres orosz konvoj közeledik, többek közt az erre való felkészülés részeként kedden katonai vezetőt neveztek ki Kijev élére. Bár sok esetben egymást érték a városban kedden a légi riadók, a szirénák hangját csak kevés esetben követték robbanások. A további várható támadások előtti sokan hagyták el otthonukat, hogy pótolják megfogyatkozott készleteiket, köztük az nlc-nek telefonon keresztül nyilatkozó ukrán újságíró Anton Pechenkin is, aki jó pár napja először sétált Kijev utcáin és a következőket tapasztalta:

Bár van, amiből hiány van, az élelmiszerboltok többnyire nyitva vannak igaz, mindennek feljebb ment az ára az orosz invázió kezdete óta. Ami viszont nehezen beszerezhető az a kenyér. Azt ugyanis csak néhány, a pékárut helyben sütő üzletben lehet időközönként venni és ott is korlátozva van a vásárolható mennyiség.  Ott, ahol Anton, körülbelül harmincad magával állta végig a sort, végül mindenki két kenyeret tehetett a kosarába. Szintén korlátozva van az ukrán fővárosban, hogy ki mennyi lisztet vásárolhat. Az újságírónak bár cigarettát is sikerült vennie, számos üzletet járt végig, míg sikerrel járt.

Kijev, élelmiszerre várakozósor

(Fotó: AFP)

Mindenfelé láthatók az ukrán fegyveres erők katonáit vállukon sárga szalaggal. Szintén jelen voltak rendőrök gépfegyverekkel. Anton arra is felfigyelt, hogy az utcákon többfelé furcsa, bunkerszerű képződményeket állítottak fel, melyeknek feltételezhetően abban az esetben lesz szerepe, ha utcai harcokra kerül a sor. Beszélt arról is, hogy csak a civil szervezetnél, melynek dolgozik (Ukraine Crisis Media Center), az elmúlt napokban több tucat külföldi – köztük nigériai, koreai és német állampolgár is – jelezte, hogy csatlakozna az ukrán fegyveres erőkhöz. Mivel ilyesmivel a szervezet nem foglalkozik, a jelentkezőket tovább irányították a megfelelő helyre. Mindenesetre Anton szerint az ebből is látszik, hogy „nagy a lelkesedés”. Néhány nappal korábban a hivatalos jelentések arról szóltak, hogy körülbelül 2000 külföldi jelezte már, beszáll az oroszok elleni háborúba Ukrán oldalon.

Kijev, Anton Pechenkin, Ukraine Crisis Media Center

Anton Pechenkin

Mint elmondta, az egyik barátja a közelmúltban ki tudott jutni Kijevből vonattal, de a pályaudvaron borzasztó tömeg van. Kérdésünkre, hogy ő maga esetleg fontolgatja, hogy elhagyja a fővárost, Anton azt válaszolta, sokan felajánlottak neki helyeket, ahová Ukrajnán belül mehetne, de inkább marad. Úgy látja, hogy a lakása a város egy olyan részén van, ahol – hacsak levegőből nem éri bomba, vagy rakétatámadás – viszonylag biztonságban van, legalábbis nagyobb biztonságban, mintha egyedül bolyongana a valahol az országban.

Sok barátom maradt itt Kijevben, legalább nem vagyok egyedül. Ha itt is olyan támadások lesznek, mint Harkivban, akkor lehet, hogy meggondolom magam. De egyelőre maradok

– fejtette ki.

Ukrajna második legnagyobb városának, Harkivnak a főterén orosz rakéta csapódott be hétfőn. Egy nappal korábban egy, a belvárost ért rakéta-sorozatvetővel véghez vitt támadás követelt számos civil áldozatot.

Röviddel a beszélgetésünk után egyébként Kijevben a hírek szerint rakéta csapódott be az állami televízió egyik tornyának a közelébe, amely problémákat okozott az adásban. A támadásnak civil áldozatai is voltak

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top