A Sztárban Sztár 8. vasárnap esti 5. élő-show-jában – amely Dallos Bogi kiesésével zárult – Zámbó Krisztián a 90-es évek egyik klasszikusával, Meat Loaf álarcát magára öltve bizonyította be a színpadon, hogy mindent megtenne a szerelemért. Mint a produkciója előtti interjúban elárulta, menyasszonyának, Takács Zsuzsikának énekli az I Would Do Anything For Love című számot.
A 41 éves énekes bevallotta, ez a dal az ő daluk is lehetne, ugyanis a szerelemnek és Zsuzsikának köszönheti azt, hogy kijött a mélyből, amikor élete legnehezebb időszakát élte. „Mielőtt őt még megismertem, én egy eléggé bezuhant pali voltam, magamba voltam zuhanva. (…) Önpusztító dolgokat vettem fel, mert egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal. És akkor megismertem a Zsuzsikát, és ő rántott ki engem ebből azzal, ahogy szeret és elfogad engem” – mesélte Zámbó Krisztián, akit az is doppingolt az éneklés közben, hogy párja ott táncolt a színpadon a produkciója alatt.
Az előadás után pedig egy forró csók is elcsattant közöttük a színpadon:
Zsuzsika egyébként elárulta Tillának: nagyon izgult, hogy minden jól sikerüljön: „Annyira szerettem volna neki segíteni azzal lelkileg, hogy együtt csináljuk végig, mert ez egy óriási élmény”.
A produkció pedig olyan jól sikerült, hogy a zsűri, a versenytársak és a közönség is állva tapsolt Zámbó Krisztiánnak, aki ezzel az előadással a Sztárban Sztár 8. ötödik adásának a napi győztese lett, így pedig automatikusan bejutott a következő élő-show-ba: