 |
Az 1960-as évekig a világ kórházainak többségében nemigen foglalkoztak a gyógyíthatatlan betegek utolsó heteinek-hónapjainak megszépítésével. A hospicemozgalom alapítója, dr. Cicely Saunders 1968-ban, a londoni St. Christopher-kórházban hozta létre az első, ma is működő hospice-t.
Magyarországon 1991-ben, a Polcz Alaine vezette Magyar Hospice Alapítvánnyal jelent meg az új szemléletű ellátás. Kezdetben néhány önkéntes vállalt otthoni ápolást, majd sorra alakultak a beteggondozással foglalkozó szervezetek. Az alapítvány csapata évente ötszáz-hatszáz, főként daganatos beteget tud otthonában ápolni. Eddigi működésük alatt több ezer szenvedőnek adtak erőt a kór utolsó fázisában. Ennek ellenére a teljes hospicerendszernek itthon eddig csak részegységei alakultak ki: bizonyos kórházakban fájdalomambulanciák jöttek létre, máshol egyesületek és alapítványok nyújtanak többnyire otthoni szakgondozást.
A fővárosban, a III. kerület önkormányzata épp jókor nyújtott segítséget: Óbuda nemrég átengedett az alapítványnak egy használaton kívüli épületet. A Budapest Hospice Házban kapott helyet a nappali szanatórium, a fájdalom- és a pszichoterápiás ambulancia, valamint a házi gondozás már működő központja mellett újdonságként egy tízágyas fekvőbetegrészleg is. Becslések szerint csak a fővárosban kétszáz ilyen férőhelyre volna szükség, hogy ellássák Budapest összes végstádiumba került daganatosát. Egyelőre azonban az igényesen felújított épület fekvőbetegrészlege is üresen tátong.
Szeptemberben szerettük volna felavatni a hospiceház tavasszal elkészült részlegét. Minden készen áll, mégsem indulhatunk, mert még az egy évre elegendő, ötvenmillió forintos működési költséget sem tudjuk felmutatni kesereg dr. Muszbek Katalin, az alapítvány igazgatója. A hospice egyik alapelve, hogy a méltó halálhoz való jogban esélyegyenlőség van, ezért a szolgáltatások mindenkinek díjtalanok. A működést adományi és pályázati pénzekből fedezzük. Egyelőre azonban az egyévi költségvetési pénz sincs a kasszánkban. Anélkül pedig nem merünk nekikezdeni.
A legrosszabb megoldás, ha a kórházak kijelölnek egy szobát, és beteszik oda az embereket meghalni. A hospicekórtermek viszont megtelnek élettel, jönnek-mennek a látogatók, a családias légkör, az emberséges környezet sokat enyhít a kínokon.
A haldoklók a hospiceszolgálattól ápolást és szeretetteljes gondoskodást kapnak, közben segítenek nekik abban, hogy emberi méltóságukat az utolsó percükig megőrizhessék. A hétvégét és ünnepnapot nem ismerő hospicenővérek három-négy ápolthoz tudnak ellátogatni naponta. Beadják a rákbetegeknek a legmegfelelőbb, modern fájdalomcsillapítókat, ha kell, sebet kötöznek, beszélgetnek. Az alapítvány felkészült pszichológusai vigasztalják az elmúlást nehezen fogadókat, és a szomorkodó családtagokat. A gyógytornász pedig időnként átmozgatja, megmasszírozza az emberi érintést, simítást olyannyira szomjazók testét.
