nlc.hu
Család
Ördög Nóra fiát nem engedték fel a repülőre

Ördög Nóra fiát nem engedték fel a repülőre Budapesten, ezért Bécsből utaztak el Dubajba

Problémák akadtak a budapesti reptéren.

Ördög Nóra a közösségi oldalán osztotta meg a követőivel, hogy pórul jártak a reptéren, amikor Dubajba akartak utazni a családdal. Vencinek ugyanis probléma volt az útlevelével, ezért nem engedték fel a repülőre.

„Az öcsémmel karácsonyra azt ajándékoztuk a szüleinknek, hogy együtt elvisszük őket Dubajba az Expóra, és ha már ott vagyunk, a világ tetejére is. A reptéren ma reggel azonban kiderült, hogy Venci útlevele hiába érvényes, nem eléggé az. (Nem először fordul elő velünk.. Tanuljatok a mi hibánkból! Mindemellett nehezen fér bele a fejembe, hogy akkor minek a lejárati idő? Valami vagy érvényes vagy nem… Nem?) Egy szó mint száz, azt hittem, megszakad a szívem, ahogy öleltem a némán síró kisfiamat, aki az egészről semmit nem tehet. Gondolhatjátok… Ott álltunk az egész családdal, nyolcan, leforrázva (…) Venci útleve augusztusban jár le” – írta Ördög Nóra.

Később az is kiderült, hogy végül Bécsből szálltak fel és az Emirates légitársaságot választották, aminek nincsenek ilyen szigorú szabályai, így ott már nem volt gond. Egy újabb bejegyzésben utólagos tapasztalatait is megosztotta.

ördög nóra és venci

Fotó: Instagram

 

„Happy end! Nem tudom, hogy csak szerencsénk volt-e, vagy valóban igaz, hogy az Emirates az egyetlen légitársaság, amelynek lehetősége van engedékenyebb – és ebben az esetben észszerűbb – policy alapján eltérni a szabályoktól. Mindenesetre megpróbáltuk, és sikerrel jártunk. A lényeg tehát a légitársaságon van, és nem az országon, viszont ma csak Bécsből indult járat Dubajba, Budapestről nem. Az eredeti jegyeket elbuktuk, és vennünk kellett újakat Vencinek és magamnak a bécsi gépre. A kisfiam egy hős, aki fantasztikusan viselte ezt a stresszes helyzetet. Nagy menet volt. De itt vagyunk!!! És az országba beléptetésnél sem volt végül semmi fennakadás” – írja a műsorvezető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top