A 43 éves öbölháborús veterán, Paul Briggs aki leszerelését követően rendőrként dolgozott, és igen aktív életet élt, tavaly nyáron, egy súlyos motorbalesetet követően került vegetatív állapotba. A bukás következtében ugyanis öt helyen eltört a gerince, megsérültek a belső szervei, de ami még súlyosabb, az agya is. Azóta gépek tartják őt életben.
Felesége, Lindsey sokáig reménykedett benne, hogy Paul állapota előbb-utóbb javulni fog, de mostanra belátta, a csodára vár. Épp ezért arra kérte férje kezelőorvosait, engedjék őt méltósággal meghalni, és kapcsolják le a gépekről. Csakhogy az orvosok szerint Paul a mostani “kezeléssel” további tíz évet élhetne még, ráadásul – a baleset előtt – nem nyilatkozott arról, ilyen helyzetben szeretné-e, ha gépek tartanák életben.
Lindsey azóta kikérte több, független orvos véleményét férje állapotát illetően, akik egybehangzóan állították, hogy Pault a baleset során visszafordíthatatlan károsodások érték, amik következtében élete hátralevő részét gépekhez kötve kell majd töltenie.
Felesége biztos benne, hogy ha férje dönthetne, nem akarna ilyen életet magának, épp ezért a bírósághoz fordult, hogy lekapcsolhassa őt a gépekről. Az ügyben egyelőre nem született döntés, de Lindsey minden tőle telhetőt elkövet, hogy számukra kedvezően záruljon. “Sokkal rosszabb ez így, mint ha meghalt volna a helyszínen, hiszen míg él, nem gyászolhatjuk meg, de már reményünk sincs arra, hogy valaha felépül” – mondta.
Olvass még többet a témában az NLCafé oldalán:
- Egy tapodtat sem mozdultak a kómában fekvő kislány mellől a család kutyái
- A fogorvost vádolják lányuk agykárosodása miatt
- Kómában fekvő lányáról osztott meg fotót, egy világ ünnepli a bátor anyát