nlc.hu
Szabadidő
Januártól ezen a csatornán kap új műsort Majka

Januártól ezen a csatornán kap új műsort Majka

Január 2-tól új műsorral jelentkezik Majoros Péter, Majka. Hogy milyen élő adásokat is vezet majd az új évtől, és ehhez melyik csatornára kell kapcsoljatok? Mutatjuk máris.

2017-ben visszatér a képernyőre Az 50 milliós játszma. A TV2 sikeres game show-ja ezúttal élőben jelentkezik, a szabályok ugyanakkor változatlanok. Nyolc kérdés helyes megválaszolásával lehet elnyerni az 50 millió forintos fődíjat.

A műsor házigazdája az új évadban pedig nem más, mint Majoros Péter, Majka lesz. Január 2-a, hétfőtől hétköznap esténként kerül 50 millió forint a játékosok kezébe, az is hamarosan kiderül, hogy kinek sikerül a kérdések során a pénznyelőt legyőzve az álomnyereményt hazavinnie.

“Nagyon izgalmasnak tartom, hogy egy ilyen típusú game show élőben jelentkezik a képernyőn. Örülök, hogy ezúttal játékmesterként is kipróbálhatom magam. Ráadásul a nézőket is bevonjuk, hiszen az applikáción keresztül ők is nyerhetnek, nem is kis összeget, hiszen hetente egymillió forintot adunk oda” – mondta Majka, akiről korábban aggasztó hírek jelentek meg.

A nyereményeső a kamerákon kívül is folytatódik, a heti 1 millió forintos fődíjért a nézőknek nem kell mást tenniük, mint az adás ideje alatt játszani a műsor hivatalos applikációján keresztül. Az okostelefonos alkalmazás ingyenesen letölthető. Január 2-ától a TV2-n tehát minden hétköznap élőben a Tények után: Az 50 milliós játszma Majkával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top