Batarita társulat:
Élvezi a világoszöldet
Teljesen áttetsző
2004. november 8-9. 20.00
Szkéné Szinház
(Műszaki Egyetem Főépület 2. Emelet)
![]() |
Batarita és alkotótársa 2000 óta dolgozik, kísérletezik együtt. Munkáik az érzelmekből, az ösztönökből és az általuk keltett energiákból kiinduló fizikalitásra épülnek.
Legutóbbi közös munkáikkal elsősorban színházi kereteken kívül jelentek meg: lóistállóban, üzletek kirakatában, kávézóban, középkori romokon, erőd udvarán , mert mindig is insipirálták őket a különleges helyszínek adta formák, színek, anyagok, illatok. Így a már meglévő darabok is folyamatosan alakultak/alakulnak a különböző feltételek és az improvizáció adta lehetőségek következtében.
Batarita 2003-ban Párizsban dolgozott a Cie Ixkizit ösztöndíj-programja keretében, idén pedig Bécsben, a DanceWeb nemzetközi táncszervezet rezidens programjának magyar meghívottjaként. Szólói és a társulat részére készített koreográfiái az emberi ösztönökkel kapcsolatos kutatómunkájának eredményein alapulnak. Így születtek a Zsigervirág és az Ingrata Persona című darabok, melyeket a Szkéné SzÍnház, a MU Színház és a Nemzeti Táncszínház tart repertoáron, és ezen tanulmányokra épül a hamarosan bemutatásra kerülő Szélcsend c. munkája is.
Mindkét este programja ugyanaz.
Az est hossza kb. 70 perc.
1.
cím: Élvezi a világoszöldet
koreográfia: batarita
tánc: Pintér Gabesz, batarita
zene: Ligeti György: Szimfónia 100 metronómra
fotó: Szabó Péter
támogatók: Műhely Alapítvány, Trafó Kortárs Művészetek Háza
bemutató: Prága, Duncan Center
szünet
2.
cím: Teljesen áttetsző
koreográfia: batarita
tánc: Pintér Gabesz, batarita
fotó: Szabó Péter
támogatók: Műhely Alapítvány, Trafó Kortárs Művészetek Háza
bemutató: Prága, Duncan Center
