nlc.hu
Aktuális
Autóbalesetet szenvedett Baukó Éva

Autóbalesetet szenvedett Baukó Éva, állítása szerint ráhúzta a kormányt egy buszsofőr

Baukó Éva állítja, nem ő volt a hibás.

Baukó Éva egy busszal ütközött szerda délután – írja a Blikk. Az egykori valóságshow-szereplő a Bosnyák téren parkolt, amikor indulás után megtörtént a baj. Állítása szerint nem ő volt a hibás és ezt mások is látták.

Baukó Éva

Fotó: Smagpictures

„A padkára álltam fel, ott így szabályos. Amikor indultam, indexeltem, majd kimentem, mivel nem jött semmi. A másik sávban jött a busz, amelynek sofőrje egyszerűen rám húzta a kormányt – kezdte a lapnak Éva. – Egyetlen szerencse volt, hogy senki nem sérült meg a balesetben, de mivel a buszos nem ismerte el a felelősségét, rendőrt kellett hívni. Két járókelő is végignézte a balesetet, és bizonyította, hogy nem én hibáztam. A rendőrök felvették a vallomásokat, úgyhogy várom a következő lépést. Az autóm eleje teljesen összetört, bár hazáig elgurulhattam vele, nem is értem, hogyan volt lélekjelenlétem a baleset után kocsiba ülni és vezetni. A testvérem nagyon rendes volt, mert adott nekem egy kölcsönautót, most azzal járok, amíg meg nem javítják az enyémet. Az első becslések szerint nagyjából egymillió forint a kár, és ki tudja, mikor fizet a biztosító” – mondta. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top