nlc.hu
Egészség
M3 buszbaleset: kirúgták a mentősök régióvezetőjét, aki ott sem volt

M3 buszbaleset: kirúgták a mentősök régióvezetőjét, aki ott sem volt

Dr. Pápai Györgynek, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Régiója igazgatójának azonnali hatállyal mondtak fel a szombati, öt halálos áldozatot követelő buszbalesetet követően. Az igazgató állítja, ott sem volt a balesetnél, a mentéshez semmi köze, és nem azért távozik posztjáról, mert rosszul végezte volna a munkáját.

Dr. Pápai György lakásától 120 kilométerre történt a buszbaleset, így ott sem lehetett a helyszínen, vagyis az nem is az ő hatáskörébe tartozott, hiszen más a régió. “Természetesen, ha szóltak volna, azonnal megyek, hiszen eddig is ott voltam a régiómban több balesetnél, újraélesztésnél, nekem ugyanis ez az életem, a hivatásom” – mondta a Kelet-Magyarországnak a regionális igazgató.

Dr. Pápai György úgy tudja, az illetékes régió vezetője aktívan részt vett a mentésben, azt ugyanakkor nem érti, hogy az ő neve hogyan jöhetett egyáltalán szóba az M3-as autópályán történt tragikus buszbaleset kapcsán. Mint mondta: “Az tény, hogy az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója azonnali hatállyal visszavonta a vezetői megbízatásomat, de nem emiatt.” Indoklás nélkül mondták fel megbízatását.

(Szon.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top