L. Dézsi Zoltán vendége volt a Spirit FM Bistróban Erdei Zsolt, a világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes ökölvívó, aki most ünnepelte 48. születésnapját. Az olimpikon a beszélgetés során mesélt arról, hogyan sikerült a mindennapi sport után civilként élnie, illetve milyen nehézségekkel kellett megküzdeni.
Erdei Zsolt (Fotó: RTL)
„Van olyan sportoló, akinek sikerül átállni a civil életre, és van akinek nem. És van, akinek félig-meddig sikerül. Na, ez vagyok én” – mondta Zsolt. „Döcögősen ment az átállás, egy burokban éltem. Tízévesen elkezdtem bokszolni, 40 évesen visszavonultam. Nem figyeltem a külvilágra, mert burokban éltem. Felnőttként tapasztaltam meg, hogy nem igazán lehet sok emberben megbízni. Például az üzletben is többször átvágták a palánkon. Addig szemtől-szemben harcoltam emberekkel, most meg olyanok támadtak hátba, akikről nem is tudtam, hogy ellenfeleim, vagy ellenségeim. Hiszek még mindig az emberekben, de az esetek 95%-ban csalódom. A maradék 5 %-ot éppen ezért nagyon megbecsülöm.”
Zsolt mesélt a családjáról is, és arról, milyen felfedezéseket tesz, amikor a fiát figyeli. „A nagyfiam már 15 éves, és miután nekem nem volt kamaszkorom, én most tapasztalom meg szülőként, hogy mi az. Azért ezek nem mindig boldog pillanatok. A rumli a szobájára nem kifejezés. Az inkább katasztrófa. Hiába teszem neki szóvá, képtelenség elérni, hogy rendet rakjon. Nagyon meggyűlik vele a bajom, illetve meggyűlt, mert most már alkalmazkodom. Sok mindent elnézek neki, de azért mindent nem.”
Negyvennyolc évesen még mindig tanul. De ha minden igaz már csak két hétig, és utána meglesz az edzői diplomája. „Nagyon igyekszem, ebben a félévben például minden jegyem ötös. Június 13-14-én lesz a szakdolgozatvédésem.”
Hogy milyen edző? „Egyszerre vagyok nagyon kemény, és megértő. ha látom a gyereken, hogy fáradt, mert összeveszett a barátnőjével, vagy más baja van, akkor képes vagyok félretenni az edzéstervet.” Néha pszichológusnak is kell lennie. Nem aggódik a nemzetközi ökölvívás jövőjéért, a magyarért viszont igen. Egyre kevesebb a gyerek, ráadásul a sportmarketingen is erősíteni kellene, hogy jobban megismerhessék a sportkedvelők a magyar tehetségeket.
„Nem vagyok milliárdos. Profiként valóban jól kerestem, felépítettem a házamat, a kertemet. Nagy házam, nagy kertem van, de nem vagyok milliárdos. Nem kell megnéznem a boltban, hogy parizert, vagy sonkát vegyek a gyerekeimnek, de azt az életet, amit sportolóként éltem, már nem tudom élni. 48 éves vagyok, erőm teljében. Amíg tudok dolgozni, el tudom tartani a családot.”
„Az igazság az, hogy voltak rossz mérkőzéseim. de legalább megnyertem azokat is. Ezek után a meccsek után sokan kezdtek el kritizálni, de egyikük sem volt a helyemben, és egyikük sem közelítette meg az én teljesítményemnek a 10 százalékát sem. Azok kezdtek el kritizálni, akik a lábnyomomba nem érhetnek, már bocsánat a kifejezésért. Ezeket mind elnéztem, mind eltűrtem. Arra viszont büszke vagyok, hogy a profi ökölvívásban Magyarországon nincs olyan, aki csak egy kicsit is megközelítené, amit elértem. Két súlycsoportban voltam világbajnok. A WBO övemet öt évig őriztem, majd veretlenül adtam le. Ez kicsit nekem elégtétel mindenért.”
A teljes beszélgetés ITT hallható!
