Bizalmi szavazást tart hétfő este a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója Boris Johnson miniszterelnök ellen, miután összegyűlt a szavazás kiírásához minimálisan szükséges számú kezdeményező levél. A szavazást brit idő szerint 18 és 20 óra – közép-európai idő szerint 19 és 21 óra – között tartják. A voksokat azonnal összeszámolják és az eredményt nem sokkal később kihirdetik.
A kormányfő elleni bizalmi szavazás kiírása hosszabb ideje napirenden volt, miután az elmúlt hetekben kiderült, hogy a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt szigorú korlátozások idején több kerti partit, ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak, nem egyszer Johnson részvételével.
A “partygate” néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult.
Boris Johnson a modern brit politikatörténetben az első olyan, hivatalban lévő brit miniszterelnök, akit törvénysértés miatt rendőrhatósági szankcióval sújtottak.
Ez várhat rá
Ha a konzervatív frakció egyszerű többsége Johnson ellen voksol a hétfő esti bizalmi szavazáson, a miniszterelnöknek távoznia kell az általa vezetett Konzervatív Párt éléről és így a kormányfői tisztségből is, és az utódválasztáson nem indulhat. Boris Johnson eltávolítása esetén az utódot az alsóházi konzervatív frakció választja meg, több induló esetén többfordulós szavazássorozattal addig voksolva, amíg az utódjelöltek egyike többséget nem kap. Egyetlen induló esetén – vagy ha a szavazási fordulók során állva maradt két utolsó jelölt egyike visszalép – a tory frakció közfelkiáltással is megválaszthatja Boris Johnson utódját.
Ha viszont Johnson megnyeri a bizalmi szavazást – vagyis ha az alsóházi konzervatív frakció tagjainak többsége, legalább 180 képviselő hétfő este a bizalmatlansági indítvány ellen voksol -, a párt jelenlegi szabályzata alapján a következő egy évben nem kezdeményezhető ellene újabb hivatalos, kötelező érvényű bizalmi szavazás.
(MTI)