Szorcsik Viki őszintén mesélt a családalapításról a Palik László Hová tűnt? című műsorában – írja a Bors. A 43 éves színésznő a korából adódóan későinek érzi, hogy szüljön, de a sorsra bízza, hogy lesz-e gyereke vagy sem.
“Ha most el akarom kezdeni a családalapítást, akkor is eltelik egy év minimum – ha mondjuk most teherbe esnék –, és ha megszülném a babát, akkor 44 éves leszek, akkor 60 évesen mennék érte az értettségi bankettre. Ezt nem látom már. Soha nem voltam nagy családalapító, és ebben a szellemben élő típus. Eddig mindig elvoltam valakivel, amíg közösen jól éreztük magunkat, de nagy terveim senkivel nem alakultak ki” – árulta el a Jóban Rosszban egykori színésznője.
Elmondása szerint klasszikus nagy családból jött, ahol két testvérével együtt nőtt fel, ám saját magát nem tudná elképzelni úgy, hogy 3 gyermeket neveljen. “Ennél én önzőbb vagyok” – vallotta be Szorcsik Viki, aki ugyan már nem szereplője a bulvárnak és tudatosan óvja a magánéletét, szakmailag nagyon is aktív, jelenleg is színházban játszik.