A háttérben kötött fegyverszünetekről, különalkukról viszont nem mindig tudnak. A testvérversengés ugyanis bonyolult játszma: a leghevesebb őrjöngés tetőpontján is képes átfordulni sziklaszilárd véd- és dacszövetségbe, ha szülő bukkan föl a láthatáron fürkészni, igazságot osztani.
Szegény István öcsémmel nem bántam valami finoman, valahányszor a szüleim a nyakamba sózták, hogy ügyeljek rá, amikor a barátnőimmel elvonulni készültem emlékszik vissza Miszori Ildikó. Sokszor lett volna alkalma törleszteni, beárulni engem, de sosem tette meg. Pedig az apám értett ahhoz, hogyan kell a lelkére hatni, ha meg akart tudni valamit csendes erőszakkal a szülők iránti kötelességeire figyelmeztetve. Az öcsém lelke háborgott, de a szája zárva maradt. Egyszer, kamaszkorom egyik zűrzavaros évében éppen veszettül szerelmes voltam. Budán laktunk, a fiú meg Újpesten. Az öcsém, aki tájfutó volt, éppen edzeni készült. Kezébe nyomtam egy levelet, ami a szerelmemnek szólt, és megkértem, dobja be a postaládájába. Ekkor lépett be az apám, aki nagyon szerette volna tudni, miről pusmogunk. El tudom képzelni, miféle érzések tusakodtak Istvánban, de szótlanul állta az erkölcsi nyomást. Végül elment futni, és vitte a levelet. A gyerekeimnél ugyanezt a betyáros szolidaritást látom. Néhány éve a horvát tengerparton nyaraltunk, több család, nagy csapat gyerekkel. Egyik este elszabadultak a gyerekek: vízipisztollyal lőtték, aki csak elébük került, a háziak már nagyon megelégelték, szóltak, hogy intézkedjünk. Leszidtuk őket, és bementünk a házba. Egyszer csak megjelent a kisfiam, nem szólt egy szót sem, csak elkezdett keservesen sírni. Nagy nehezen kiderült, hogy a csapat odakinn csak nem hagyta abba a vízi háborút, ő maga nem tudta jobb belátásra bírni őket, árulkodni viszont nem akart. Mérhetetlen tanácstalanságában fakadt sírva olyan keservesen így tudatta velünk, amit kötelességének érzett, de nem kellett árulóvá lennie: a becsületén nem esett folt.
Rántott pulykamell és a szeretet
Bus István jegyzete
Ilonka a barátnőm édesanyja. Amikor hétvégenként meglátogatjuk, ebéd után eldőlök a kanapén, majd szétdobálok magam körül úgy hetven magazint és hetilapot. Olvasgatni kezdek, aztán Ilonka belopózik a szobába, és csendben hogy ne zavarjon letesz egy kávét a mellettem levő székre, két cukorral, tejszínnel. Ha véletlenül, figyelmetlenségből lerúgom a csészét, azonnal hoz egy másikat. Ezek után ő is olvasni kezd, de tízpercenként a számba helyez némi aprósüteményt, gyümölcsdarabokat, fél grillcsirkét. Ilyen kispolgári idillben tengetjük az időt a késő őszi, hideg vasárnap délutánokon.
Ilonkát sok mindenre rá tudom venni például, szerepelt már fotóalanyként a Nők Lapjában is. Ha viszont valamit kitalál, attól senki sem fogja eltántorítani; tökéletesen felesleges még csak próbálkozni is a dologgal. Egy alkalommal már jó régen az anyukám kivizsgálás miatt egy hétig kórházban feküdt. Ilonkával kitaláltuk, hogy közösen meglátogatjuk. Barátnőm édesanyja tehát felugrott hozzánk. Én még javában készülődtem, amikor elkezdett kicsomagolni némi pulykamellet meg prézlit.
Szerinted mit vigyünk anyukádnak? kérdezte, miközben szétnézett a konyhában, étolajat keresve.
Ilonka, én most annyira nem érek rá, ráadásul anyukám szereti is a gyorséttermi kaját, úgyhogy útközben vegyünk neki egy sajtburger menüt.
Én arra gondoltam, hogy rántanék egy kis pulykamellet. Szerinted jó lesz? szedett elő három tojást a szatyorból.
Persze, nagyon jó, de tényleg egyszerűbb lenne, ha beugranánk a gyorsétterembe.
Hát, igen mondta Ilonka, és csörömpölni kezdett néhány jénaival.
Közben nekiálltam borotválkozni, zuhanyozni, fogat mosni, és amikor kinéztem a fürdőszobából, láttam, hogy Ilonka teljes átéléssel paníroz. Aztán hozzám fordult:
Szerinted ízleni fog anyukádnak a rántott pulykamell?
Nem nagyon voltam meglepve, de azért a fogam között halkan szűrve a szót, jól megnyomva a sziszegő hangokat, annyit jegyeztem meg:
Ilonka! De most őszintén! Minek kérdez tőlem ilyeneket? Hát számít az, hogy én mit gondolok? Érdekel valakit? Na ugye
Panírozgasson, süssön-főzzön, mit bánom én.
Majd, a nyugalmamat teljesen megőrizve, bekaptam három multivitamin-kapszulát, mert eszembe jutott, hogy az előző két nap elmulasztottam bevenni őket.
Egy perc múlva, újra a konyha felé járva, azt láttam, hogy Ilonka zokogva forgatja meg a pulykamelleket a forró olajban.
Neh
neh
ne haragudj, Istvánkám, nem tudtam, hogy annyira kiborítalak, hogy egyszerre három nyugtatót kell bevenned
Szerinted milyen üdítőt vigyünk anyukádnak? hüppögött. Mondjuk, jó lesz ez a két liter narancslé, amit most vásároltam neki?
(Folytatás az e heti Nők Lapjában!)
