nlc.hu
Egészség
Vízkorlátozás Orfűn

Vízkorlátozást rendeltek el Orfűn

Tilos ivóvízzel locsolni, kocsit mosni és medencét tölteni Orfűn, ahol vízkorlátozást rendeltek el.
Gyepet öntöző locsolóberendezés

Elsőfokú vízkorlátozást rendelt el szerda délutántól visszavonásig az önkormányzat Orfűn – írja a Bama.

A korlátozás ideje alatt tilos ivóvízzel autót mosni, medencét tölteni, illetve öntözni és locsolni. A rendelet külön kitér arra is, hogy a cégek sem használhatnak ivóvizet locsolásra és permetezésre.

Az önkormányzat határozata szerint a vízkorlátozás bevezetését a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. kezdeményezte. Indoklásuk szerint a településen folyó vízrekonstrukciós munkák, illetve az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett vízfogyasztás miatt a folyamatos vízellátás biztosítása érdekében erre elengedhetetlenül szükség van.

A vízmű szerint ha a fogyasztás nem csökken, a víztározó kapacitása hamarosan kiürülhet, után pedig csak szakaszosan biztosítható a vízellátás Orfűn.

2021 júniusában több magyarországi településen is vízkorlátozást vezettek be, és lehet, hogy erre majd gyakrabban szükség lesz. Önmagában nem lehet csak a nyári forróságot felelőssé tenni, annál sokkal összetettebb problémáról van szó, amelyben mi is felelősek vagyunk. 

(Kiemelt kép: Unsplash/Paul Moody)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top