A vízhiány már az ajtónkon kopogtat, és mi is felelősek vagyunk

2021 júniusában több magyarországi településen is vízkorlátozást vezettek be, és lehet, hogy erre majd gyakrabban szükség lesz. Önmagában nem lehet csak a nyári forróságot felelőssé tenni, annál sokkal összetettebb problémáról van szó.

Pálúr Krisztina

2021. Július 19.

A víz az egyik legnagyobb kincs, egy olyan kincs, amit sokan természetesnek vesznek, és úgy gondolják, végtelen mennyiségben áll a rendelkezésünkre. Hogy ez ilyen formában mennyire nem igaz, jól mutatja például Fokváros példája, három évvel az egész világsajtót bejárta a hír, miszerint ha nem vezetnek be valamilyen vízkorlátozást, akkor 2018 áprilisában bizony a csapokat el kell majd zárni, a Dél-afrikai Köztársaság legnépesebb városában ugyanis el fog fogyni a víz. Az úgynevezett Zéró Nap dátumát később mindig eltolták egy kicsit, és közben azért vezettek be olyan intézkedéseket, amelyekkel a fenyegető vízhiányt igyekeztek ellensúlyozni, például megkérték a városlakókat, hogy amennyiben lehet, ne fogyasszanak fejenként napi 50 liternél többet. Csak viszonyításképpen, Magyarországon személyenként átlagosan napi 110 liter vizet fogyasztunk.

De folytathatnánk a listát, ott van például Kalifornia is, ahol szintén komoly problémákat okoz a növekvő vízhiány, 2015-ben megtörtént, amire sokan nem számítottak, vízkorlátozást vezettek be az államban, a településeknek 25 százalékkal kellett csökkenteniük a vízfelhasználásukat. „Elszáradt füvön állunk ott, ahol normál esetben másfél méteres hónak kéne lennie. Az embereknek meg kell érteniük, hogy új korszak vár ránk. Azoknak az időknek, mikor még gondozott, zöld gyep virult a házuk előtt, vége” – mondta az intézkedések bejelentésekor az állam akkori kormányzója, Jerry Brown.

Fogyassza mértékkel!

Magyarországon a helyi önkormányzatok rendelhetnek el vízkorlátozást, ahogyan az történt 2021 júniusában kilenc Pest megyei településen is. A hatályos törvények szerint a vízkorlátozási tervet a víziközmű szolgáltatónak kell elkészítenie, és ők azok, akik kezdeményezik a korlátozás elrendelését a polgármestereknél. Az előbb említett Pest megyei településeknél a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. “kongatta meg a vészharangot”, és első fokozatú vízkorlátozás elrendelését kérték, ami az egyszerű fogyasztók szempontjából azt jelenti, hogy például tilos ivóvízzel öntözni, locsolni a kerteket, autót mosni tömlővel, vagy éppen feltölteni a kerti medencéket.

A vízhiány egyre gyakoribb jelenség lehet az életünkben. A vizeinket gyorsan elvezetjük, a bővízű időszakokban keveset tartalékolunk a vízhiányos időszakokra. Az idén nyári, nagy figyelmet kapott vízkorlátozások egyelőre kilenc, a budapesti agglomerációba tartozó települést érintettek. Itt a problémákat az élezte ki, hogy nagyon sok lakóparkot, új házat építettek az elmúlt időszakban, de a vízhálózatot nem fejlesztették kellő mértékben. Hőhullám, aszály idején több vizet fogyasztanánk – de gyakran nincs miből. Többen locsolnának, töltenék a medencét a kevesebb vízből. Mindez arra hívja fel a figyelmet, hogy nem csak a vizek visszatartására, de a fogyasztás ésszerűsítésére, a pazarlás csökkentésére is figyelnünk kell. Ésszerűbb a hiány esetén önként korlátozni magunkat, mint egyszer csak azt hallani, hogy üresen szörcsög a csap.

– nyilatkozta az nlc-nek Kajner Péter, a WWF Magyarország Élő folyók program szakértője, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatóját, aki hozzátette a korlátozások (nálunk is) azt a cél szolgálják, hogy ne kelljen elzárni a csapokat.

A vízhiány már az ajtónkon kopogtat, és mi is felelősek vagyunk

Közkút Ózdon, a Hétes telepen (MTI Fotó: Vajda János)

Van, aki forrón szereti?

Júniusban nemcsak a Pest megyei településeken elrendelt vízkorlátozás kapott nagyobb nyilvánosságot, hanem a halpusztulás a Velencei-tóban. Mint kiderült, az állatok oxigénhiány miatt fulladtak meg, ezt pedig a gyors felmelegedés okozhatta, amihez pedig nyilván köze van annak, hogy alacsony a vízállás, a sekély víz pedig ugye gyorsabban felmelegszik. A Válasz Online cikke szerint két év alatt a víz 44 százaléka eltűnt a Velencei-tóból, és – ahogyan a Pest megyei vízkorlátozások esetében is – a probléma elég összetett. Az éghajlatváltozást persze nem szabad kihagyni a számításból, mondjuk 2021 nyarának eddigi hőhullámai alapján valószínűleg amúgy se jutna ez senkinek sem az eszébe.

Sokan gondolják úgy, hogy a vízválság Magyarország viszonylatában valamilyen időben és térben távoli probléma, amelyet könnyedén elkerülhetünk. Ezzel szemben már most is érintettek vagyunk mind a vízkészletek mennyiségi, mind a vízminőségi kérdésekben és ezt az éghajlatváltozás csak tovább súlyosbítja.

– válaszolt megkeresésünkre az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Az Országos Meteorlológiai Szolgálat (OMSZ) adatai szerint 1901 és 2018 között Magyarországon az évi átlaghőmérséklet 1,23 °Celsius fokos magyarországi emelkedése meghaladja a globális változás mértékét. Amennyiben a trend folytatódik: 2021–2050-re 1,5-2 Celsius fokkal, míg 2071–2100-ra már drasztikusan, 3,5-4,5 Celsius fokkal emelkedhet a hőmérséklet az 1971–2000 időszakhoz képest. “A klímaváltozás egyebek mellett a Balatont is súlyosan érintheti. A sekélyebb Velencei tó ismét a kiszáradás közelébe kerülhet, eddig is csak a korlátozott hatósugarú mesterséges vízpótlással sikerült fenntartani. A Duna-Tisza közi homokhátság már korábban félsivatagos területté vált, de most már a Nyírség és a Hajdúhát is „felzárkózott”. Miközben a tudósok azon vitatkoznak, hogy a talajvízszint süllyedése a túlzott vízkiemelésnek, vagy a globális felmelegedés és a csökkenő csapadék-utánpótlásnak tudható-e be, addig a vízhiányos régiók élhetősége jelentősen lecsökkent” – írta válaszában a OVF.

A talajvízkészletek klímaváltozás miatti veszélyeztetettsége

1. Fokozottan veszélyeztetett jelentős vízhiány: Duna-Tisza közi hátság, Nyírség, Hajdúhát

2. Veszélyeztetett (a nagy csapadékú években készlet normalizálódik, száraz időszakokban gyorsan jelentős csökkenés): Mezőföld és Somogy

3. Mérsékelten veszélyeztetett (klimatikus hatásoknak erősen kitett, de a felszíni vízpótlás hatásmérséklő): Nagykunság és Berettyó–Körös-vidék

4. Nagy folyók részleges hatása alatt álló: Dunamenti síkság, Szigetköz, Tisza-völgy, Szatmár-Beregi síkság (a Közép-Tisza völgy kivételével egy lassú mérsékelt vízkészlet-csökkenés figyelhető meg – medersüllyedés!)

5. Alig veszélyeztetett: Észak-alföldi hordalékkúp-síkság, Dél-Tiszántúl és Bodrogköz (hegyvidéki területek felől biztosított a vízkészletek felszín alatti pótlódása)

6. Kevésbé veszélyeztetett: Kisalföld, Nyugat- és Dél-Dunántúl (az országos átlagnál több csapadék, kisebb szélsőségesség)

(Forrás: Az aszály kockázatkezelés és a klímaalkalmazkodási képesség javítására irányuló vízgazdálkodási intézkedések meghatározása című háttéranyag)

Ahogy a fentiekből látszik, és ahogyan azt persze magunk is könnyen ki tudjuk következtetni, a vízhelyzet szempontjából az sem mellékes, mennyi csapadék hullik, és sajnos ezzel kapcsolatban sincsenek jó híreink a jövőre nézve. „A csapadék mennyiségének változását nehezebb előre jelezni, azt azonban nagy valószínűséggel lehet állítani, hogy egyre csökken a csapadékos napok száma. Magyarországon ma is átlagosan csak 65-70 csapadékos nap van, azaz az év 300 napján nem esik az eső, a jövőben pedig még kevesebb lehet. Abba az irányba tartunk, hogy a csapadék egyre kevesebb idő alatt zúdul le, de akkor pusztító erővel. Egyre gyakoribbak az időjárási szélsőségek. Pár óra alatt helyenként akár több havi csapadék is leeshet. Az idei év erre jó példa. A hideg idő egészen júniusig tartott, utána szinte rögtön jöttek a hőhullámok, brutális zivatarok, jégesők. Egyre kevesebb hóra számíthatunk, de az eső egyre nagyobb része érkezik télen, amikor a növények nem tudják hasznosítani. Mindez az élővilágot, az ember alkotta rendszereket is eddig ismeretlen kihívások elé állítja” – hívta fel a figyelmet Kajner Péter.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint a klímán kívül más miatt is főhet a fejünk. “A vízkörforgásában részt vevő víz mennyisége nem változik, de egyre több ember kénytelen osztozni egyre kevesebb fogyasztható vízkészleten mivel a környezetszennyezés miatt egyre zsugorodnak a tiszta vizek. Vagyis az egy emberre jutó vízadag az éghajlatváltozás nélkül is csökkenne.”

Hozzátették, a vízszennyezés nehezen túlbecsülhető probléma. „Az ipari és a lakossági szennyvizek, illetve a mezőgazdaság tevékenység hatására (gyógyszer származékok, növényvédő szerek, ipari vegyszerek, biocidek határértékek feletti mennyiségben) az utóbbi évtizedben a felszíni vízben jelen lévő műanyag-szennyezéssel is számolnunk kell. A veszélyes anyagok megnövekedett környezeti koncentrációi szerte Magyarországon és a szomszédos országokban/Európában is problémát okoznak. Ugyan a vizsgált veszélyes anyagok jelentős része kimutatási határ alatti, mégis néhány komponens a vizek szennyezettségét jelzik. Ezek közül kiemelkedőek a nehézfémek, mint például a higany és a kadmium. Ezen szennyezőanyagok kibocsátása az Európai Uniós környezetvédelmi előírások hatására már jelentősen lecsökkent, azonban Magyarország speciális medencebeli helyzete miatt a múltbeli szennyezések és a külföldről érkező terhelések nem tudnak kiürülni a hazai vizekből.”

Összefoglalva, a globális vízválságot és ennek hazai vetületeit a „túl sok – túl kevés – túl szennyezett víz” hármasával jellemezhetjük. “A földi vízkészletnek csak egy apró töredéke (0,007%-a) az élővilág számára hasznosítható édesvíz. Ezen osztozik a még megmaradt szárazföldi vadvilág, az ember és az általa alkotott mesterséges rendszerek. Növekszik az ipari, mezőgazdasági, lakossági fogyasztás, illetve az ezekből adódó szennyezés is. Az emberiség létszáma egyre nő, az egy főre jutó tiszta vízkészlet pedig egyre csökken”

Kiszáradt, repedezett termőföld Hajdú-Bihar megyében (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Gazdálkodj okosan!

A vízhiány olyan dolog, ami mindenkit érint, de nyilván az élet különböző területein másként jelenik meg a probléma. “Európában a legtöbb víz az energiatermeléshez szükséges, így a folyók vízhiánya az áramellátás biztonságát is befolyásolja” – figyelmeztet az OVF. De megannyi rétege van még ennek a kérdésnek. „A mezőgazdaság, a természetes élőhelyek a táji szintű vízhiánytól szenvedhetnek. Ma a mezőgazdasági területek mindössze 1,5%-át öntözik. Komoly összegek ráfordításával ez felmehet 6%-ra. Ez azonban csak egyes mezőgazdasági táblák számára jelenthet időlegesen megoldást, tájaink tovább száradnak. Az intenzív szántóművelés a talaj szerkezetét rontja, így a talajban sem tudunk annyi vizet tárolni, amennyit lehetne, és a termőtalaj vastagsága is csökken. Felszíni vizek hasznosítása helyett sok helyen inkább egyre mélyebb kutakat fúrnak, így felszín alatti készleteinket fogyasztjuk. A felszín alatti „vízbankban” tárolt mennyiség is egyre fogy, a talajvízszintek csökkennek. Főként a klímaváltozás és a vízelvezető vízrendezés következtében Magyarország szárazodik, egyes területei már félsivataggá válnak (a Homokhátság már ma ilyen). Bizonyos kultúrák, például a kukoricatermesztés hosszabb távon drasztikusan visszaszorulhatnak klímamodell-eredmények szerint. A bükk és a fenyő várhatóan kiszorul hazánkból, terjeszkedik az erdőssztyepp. Az erdészetet is komoly kihívás elé állítja, hogy milyen fafajokat érdemes telepíteni ebben a változó korban. Súlyosabb esetben az ipart, illetve a lakosságot is érintheti a vízhiány. Aszályos, forró időben a folyókban kevesebb és melegebb a víz, ami például az energiatermelést is csökkentheti.”

Hazánkra hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint „víznagyhatalom”, de ez azonban csak részben igaz

– figyelmeztet Kajner Péter, a WWF Magyarország Élő folyók program szakértője

„Az egy főre jutó teljes megújuló vízkészletünk 11 ezer m3/fő/év, ami Európában az egyik legmagasabb érték. A csapadékból származó saját felszíni vízkészletünk viszont majdnem minden más országénál alacsonyabb. Az egy főre jutó ún. belső megújuló készlet 600 m3/fő/év: ez már a vízhiányos országokra jellemző érték. A különbség oka, hogy felszíni vizeink 95 százalékát határainkon túlról érkező folyóinkon kapjuk. Így a nagy folyóinktól távol eső területek vízhiányosnak számítanak. Ráadásul a folyókkal ideérkező vizek többségét amilyen gyorsan csak lehet levezetjük és ezek elhagyják az országot. Folyóink vize a szűk medrekben hamar elhagyja az ország területét, kis részét hasznosítjuk csak. Az árvizekből a tájak alig kapnak valami vízpótlást. A belvizeket az Egyenlítő hosszával megegyező méretű csatornarendszer vezeti el a földekről hazánkban. A vízgazdálkodást, tájhasználatot ma a „nincs víz, nincs gond” szemlélet jellemzi. Ha sok a víz, gyorsan elvezetjük, nem tározzuk, de így a vízhiánnyal, aszállyal nemigen tudunk mit kezdeni” – tette hozzá.

Vizes élőhelyeinket katasztrofális ütemben veszítjük el

„A WWF 2020-as Élő Bolygó Jelentése szerint az ipari forradalom óta a vizes élőhelyek területének 85%-a veszett el világszerte. Magyarországon a vizes élőhelyek 97%-a tűnt el a folyószabályozások, a terjeszkedő szántóművelés, városok, infrastruktúra következtében. Mindezzel pedig az ember számára is nélkülözhetetlen értékeket, ökoszisztéma-szolgáltatásokat veszítettünk és veszítünk el. A Föld vízhiányos, talajok leromlásával súlyosan érintett területein országon belüli és országok közötti konfliktusok, háborúk törnek ki a vízért, ami arra kényszerítheti egyes területek lakóit, hogy elmeneküljenek hazájukból. Szíria, Jordánia, a Közel-Kelet, Afrika konfliktusainak jó része erre (is) visszavezethető” – nyilatkozta az nlc-nek Kajner Péter

Hogyan tovább?

Ahogyan a klímaválsággal és környezetvédelemmel kapcsolatos egyéb kérdésekben, minden szinten tehetünk azért, hogy csökkentsük a vízhiány okozta problémákat.

Nagyban és kicsiben is meg kell kezdeni a változtatást, mégpedig most, mert ahogy látjuk, a vízhiány már az ajtónkon kopogtat.

– figyelmeztet Kajner Péter.

„Fontos látni, hogy a vízgazdálkodás problémáit ma főként az ember által alkotott rendszerek működésében, illetve a túlfogyasztásban kell keresni. A vízelvezetésre koncentráló vízrendezés kiszárítja Magyarországot: évente 7 km3-rel több víz folyik ki az országból, mint amennyi befolyt. Ez olyan mennyiség, mintha a Balatont évente három és félszer lecsapolnánk. Országos szinten a vízvisszatartó vízrendezés irányába kellene elmozdulnunk. Helyet kellene biztosítani a víznek a tájban és több teret a folyóknak. A gyenge minőségű szántókra, nem művelt területekre lehetővé kellene tenni az árvizek kivezetését, illetve a belvizek visszatartását ilyen helyeken. Előzetes számítások szerint például csak a Tisza mentén mintegy 1500 km2-nyi olyan mélyártér található, ahol ez akár megvalósítható is lehet. Ehhez azonban az agrártámogatásoknak ezt ösztönöznie kell” – véli a szakember.

Öntözőrendszer locsol egy szántóföldön a szárazságban, Hajdúszovát közelében, Hajdú-Bihar megyében (Fotó:
MTI/Czeglédi Zsolt)

És mi a helyzet a városokkal? Például fejleszteni kellene az ún. a kék-zöld infrastruktúrát. “A városokban olyan vízrendezést kellene megvalósítani, ami csökkenti az aszfaltozott, lebetonozott területeket, több területen engedi beszivárogni a talajba a csapadékot. Ezzel a zivatarok okozta elöntések mellett a városok klímája is javítható lenne, elviselhetőbb lenne a forróság” – tette hozzá.

Mit tehetünk mi? „A ház körül, a kertekben is a víz visszatartására kellene törekedni: felfogni az esővizet, amennyire csak lehet. Ezzel a vízszámlán is sokat spórolhatunk. Az angol stílusú nyírt gyeptől, a fenyőktől úgy tűnik, lassan el kell búcsúzni. Ehelyett olyan változatosabb gyepet, árnyat adó fákat, szárazságtűrő növényzetet kellene ültetni, ami helyben csökkenti a hőhullámok hatását, takarékosabban bánik a vízzel” – tanácsolja a WWF szakértője. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Csizmadia Dóra tájépítészmérnök is, amikor a hvg.hu-nak nyilatkozott a témában, szerinte is az lehet a megoldás, ha olyan növényeket ültetünk, amik egyrészt bírják ezt a klímát, másrészt nincs nagy vízigényük, hogy olyan élettereket hozunk létre, melyek egyszerre árnyékolják magukat és jutnak megfelelő vízmennyiséghez a talajból.

De ne álljunk meg a kertnél, menjünk be mondjuk a konyhába. „Nem utolsósorban csökkentenünk kell a vízlábnyomunkat. A húsfogyasztás visszafogása például meglepő módon csökkenti a vízfogyasztást, ha nem is a mi háztartásunkban, hanem ennél nagyobb léptékben. Egy kilogramm marhahús előállításához átlagosan 15 000 liter vizet használnak fel. Ha ezekbe is belegondolunk, egy egészségesebb, fenntarthatóbb életforma felé mozdulhatunk el”- zárta gondolatait Kajner Péter.

Annak a kérdésével, hogyan mit lehet kezdeni a vízhiánnyal, azaz a kevés víz és a szennyezett víz problémájával, itthon a Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv foglalkozik, ebből eddig kettő született, 2021. december 22-ig kell elkészülnie Magyarország felülvizsgált, 2022-2027 időszakra vonatkozó, harmadik vízgyűjtő-gazdálkodási tervének. „A tervezett beavatkozások, fejlesztések összhangban vannak az Európai Zöld Megállapodással, az azzal meghirdetett cselekvési tervvel: az erőforrások hatékony felhasználásának elősegítése a tiszta, körforgásos gazdaságra való átállás révén (a tisztított szennyvíz újrahasznosítása); a biológiai sokféleség helyreállítása (intézkedések a vizes és víztől függő élőhelyek védelme érdekében) és a környezetszennyezés mértékének csökkentése (legjobb elérhető technológiai alkalmazása)” – áll az OVF közleményében.