A Bouvet blog számolt be a washington World Resources Institute kutatásáról, amelyhez egy térkép is készült arról, hogy 2040-re a világ mely országaiban okozza majd a legnagyobb problémát a kellő mennyiségű ivóvíz hiánya.
A WRI előrejelzése nem túl meglepő, feltűnő azonban, hogy az észak-afrikai, illetve a közel-keleti országok mellett az Egyesült Államokban és Mexikóban is komoly gondokat okoz majd a vízhiány. Természetesen Dél-Afrika is szerepel ezen a térképen, ahol már két éve is akkora aszály tombolt, hogy a nagyvárosokban korlátozni kellett az ott élő emberek vízfogyasztását, azon pedig talán senki sem lepődik meg, hogy Ausztráliában – ahol éppen óriási tűzvész pusztít – szintén nehézséget jelent majd a kellő mennyiségű ivóvíz előállítása.
A prognózis talán legnyomasztóbb információja, hogy 2025-re, azaz szűk öt év múlva már a világ lakosságának kétharmada (!) vízhiányos területen él majd, de 2040-re még ennél is rosszabb lesz a helyzet.
Ezen pedig nem segít – amint arra a Bouvet szerzője is rámutat –, hogy például ivóvízzel öblítjük a vécéinket, és ivóvízzel mosunk kezet is, miközben Indiában épp milliók állnak sorba, hogy a szomjukat olthassák.
A térképet ide kattintva nézheted meg, de érdemes végigolvasni az egész posztot is, akad benne jó pár gondolatébresztő sor.