nlc.hu
Sztárok
Leslie Mandoki apjának tett ígéretéről

„Azt mondta a halálos ágyán: fiam, ne álmodd az életedet, hanem éld az álmaidat” – Leslie Mandoki megfogadta apja tanácsát

Arról is beszélt, hogy ő maga milyen apa volt a gyermekei életében.

A Mokka vendége volt Mándoki László, vagy ahogy a világon a legtöbben ismerik, Leslie Mandoki. A zenész 30 éve alapította zenekarát, és most azt is elmesélte, hogy miért választotta ezt az utat annak idején

Leslie Mandoki

Leslie Mandoki a Mokkában

Az alapítás akkor történt, amikor az édesapám szörnyű módon elvesztette a harcot a rák ellen és tizenhat éves voltam. Azt mondta nekem a halálos ágyán, hogy fiam, ne álmodd az életedet, hanem éld az álmaidat. Az én művészi álmom az volt, hogy az angol progresszív rockot és az amerikai, jazz rockot össze akarom ötvözni egymással” – mondta Mandoki, aki maga is három gyereket nevelt fel

Egy édesapának két feladata van a gyerekekkel kapcsolatosan. Az egyik, mély gyökereket adni nekik, és erős szárnyakat. Az én esetemben még hozzá jön az, hogy megpróbáltam egy nagy faként működni a gyerekek számára, ami nem árnyékot ad, hanem inkább kilátó tornyot lehet a fára építeni és megmutatni nekik a világot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top