nlc.hu
Sztárok
Folytatódhat a Drága örökösök

Folytatást kaphat a Drága örökösök

Bár a történet elvileg lezárult, nem lehetetlen folytatni.

A hét elején indult el az RTL Klubon a Keresztanyu negyedik szezonja, mely egyben a széria befejező évada is lesz. A Sorozatwiki információi szerint ezt követően nem egy teljesen új sorozat váltja majd a produkciót, hanem a csatorna korábbi sikersorozata, a Drága örökösök kap folytatást. A showrunner továbbra is Hámori Barbara lesz és néhány hónapon belül kezdődhetnek a forgatások.

A Drága örökösök 2019-2020-ban, négy évadon át, összesen 289 epizódban futott az RTL Klubon. Kiemelkedően magas nézettséget produkált, éppen ezért logikusnak tűnhet, hogy folytassák. Bár az alapsztorit a negyedik évad végére lezárták, természetesen a legkevésbé sem lehetetlen tovább fűzni Ökörapáti lakóinak történetét.

Drága örökösök

Jövőre érkezhet a folytatás (Fotó: RTL Magyarország/Solwee)

A portál az RTL Magyarországnál is érdeklődödött az esetleges folytatásról, a médiacég azonban az értesülést egyelőre nem erősítette meg, ugyanakkor nem is cáfolta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top