nlc.hu
Aktuális
Gyászolják Roccót, a darázscsípésben elhunyt zöldségest

Főnöke tehetetlenül nézte a szentendrei zöldséges haláltusáját, miután megcsípte a darázs

A szentendrei zöldséges véletlenül nyelte le a rovart. Ismerősei megható szavakkal emlékeznek rá.
mentőautó

Sokkban van, beszélni sem tud beosztottja haláláról a szentendrei zöldséges, akinek alkalmazottját nem tudták megmenteni, miután lenyelt egy darazsat. A fiatal Márk nyolc éve foglalkoztatta az 56 évesen elhunyt Roccót. Mint a Borsnak elmondta, szörnyű volt végignézni a halálát.

Kiderült: Rocco épp a bódé előtt foglalkozott az áruval, amikor berepült a szájába a rovar, amit véletlenül lenyelt. A torkán érte a csípés, a gyorsan kiérkező rohamkocsi személyzete már nem tudott segíteni. 

A Bors megtudta: életvidám férfi volt, egyetlen fia megható posztban emlékezett meg apjáról, és arra kért mindenkit, igyon egyet az emlékére. Egy korábbi barátnője pedig elmondta:

Rocco egy igazán édes ember volt, aki élvezte az életet, és az apró örömöket. Bárkivel képes volt elbeszélgetni, ezért is szerették a vevői.

Rocco nemrég vesztette el az édesapját, azóta fia és unokái tartották benne a lelket. A zöldséges előtt gyertyák sorakoznak, a vevők pedig sorra érkeznek, hogy vigasztalják Márkot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top