Használt zsebkendők. Barna, elszáradt falevelek. Egész nap szedegetem fel a dolgokat a földről és elsüllyesztem a zsebem mélyére. Morzsák. Csomagolópapírok. Kis műanyag mackók. Még több zsebkendő. Egy darabka papír, játékbaba cipője, fűcsomók.
Nem vagyok őrült, nem vagyok kényszeres gyűjtögető és nem szenvedélyem a takarítás sem. Csak anya vagyok.
Még inkább: egy egyéves fiú anyukája vagyok, aki úgy fedezi fel a körülötte lévő világot, hogy mindent a szájába vesz, és egy hároméves kislány anyukája vagyok, akinek észre sem vettem, milyen sok miniatűr játéka van, amíg meg nem született az öccse. Egész nap szedegetem a cuccokat, hogy biztonságban legyen a kisfiam. Néha kiszedek ezt-azt a szájából, és azt is a zsebembe teszem. Egyszerűbb így, a szemetes túl messze van a konyhában. Minden este kiürítem a zsebeimet, és ilyenkor jövök rá, milyen fárasztó, földhözragadt és fontos dolog az, hogy anya vagyok.
Megértelek. Kimerült vagy, aggódsz, hogy az agysorvadás egy valóságos dolog, és legbelül, mélyen határtalan örömmel tölt el, hogy ilyen csodálatos kis életeket teremtettél. A mai nap is tele van anya-dolgokkal. Úgyhogy egyszerre vagy összezavarodott, magabiztos, üres és tele.
Sosem vagy egyedül, de magányos vagy. Boldogságot és unalmat érzel. És közben áldottnak is érzed magad a saját kis világodban.
Sosem szégyelltem bevallani, hogy mennyire várom a hétnek azt a két napját, amikor dolgozom. Nagyrészt azért a kontrasztért, amit ez a két nap hoz az életembe. Ezek azok a napok, amikor pisilhetek, ha pisilnem kell, kihúzhatom a feladatlistámról az összes tételt, minden ugyanott marad, ahova rakom, kivéve, ha én máshol akarom látni. Hatékonynak érzem magam, felnőttekkel beszélgetek, fókuszálok. A zsebeim üresek maradnak. De még eközben is anya vagyok. Nem tudom abbahagyni az anyának levést. Hiányoznak a gyerekeim, és csak szeretném őket nagy maciöleléssel magamhoz szorítani.
Amikor anya vagy, akkor anya vagy. Nincsenek szünnapok, nincsenek igazi pihenők, és minden anya, akinek idősebbek a gyerekei, arra emlékeztet, hogy egy pillanat alatt elmúlik a kisgyerekkor, és jobban teszed, ha élvezed. Jobban jársz, ha az egészet befogadod, még akkor is, ha néha úgy érzed, abból áll a napod, hogy játék babák cipőit, zsebkendőket és szemetet szedsz a földről.
Arra jöttem rá, ha jelen vagyok, és az apróságokat megélem a gyerekeimmel, az megváltoztat mindent.
Tavaly túl sokszor fordult elő, hogy épp csak kettőt pislogtam, és már hirtelen dél volt. Hova lett a nap, és mit csináltam az eltűnt időben? Ott voltam, anya voltam, és mégis távol maradtam az élményektől, a gyerekeimtől, mintha az agyam és a testem kettévált volna. Csak rohantam egyik feladattól a másikig, vagy rágódtam azon, mennyire jó lenne aludni egyet.
Soha nem tanácsolnám egy anyának, hogy élvezzen minden pillanatot. Minden pillanatot? Például azt is, amikor 20 percet töltöttem zöldségvagdosással, hogy aztán minden gyerekem a padlóra dobálja a vacsorát? Vagy amikor az altatás háborús övezetbeli harci cselekménnyé válik? Amikor hajnali kettőkor felébresztenek? Nem. Inkább azt tanácsolnám, hogy keresd a jó pillanatokat, járj nyitott szemmel, legyél jelen a gyerekeid életében. Ma nem fogok a feladataim miatt aggódni. Ma délután a másik szobában hagyom a telefonomat, hogy ne kísértsen a folyamatos facebookozásra. Ma este pedikűrözni fogok és iszom egy pohár bort, mert még nőből vagyok.
Ha így teszel, és elkezded tényleg élni az életed, furcsa dolog történik. Még mindig folyton a szemetet, szennyest gyűjtöd a földről, és még mindig egész álló nap fenekeket törölsz. De közben átlényegülsz a napjaitok építészévé, a saját életed művészévé, a gyerekeid gyerekkorának szobrászává. Ez pedig nem más, mint maga a boldog anyaság.
