55 éves lett Eddie Izzard. Még mielőtt bármi további elhangozna ezzel kapcsolatban, álljunk meg 3 perc 9 másodpercre.
Így ni, most már az is tudja hova tenni, hogy ki a születésnapos, akinek eddig fogalma sem volt erről, és azok is kicsit jobban érzik magukat, akik nagyon is tisztában voltak vele, hiszen hozzánk hasonlóan valószínűleg ők is mindig automatikusan elindítják ezt a videót, amikor az angol stand-uposról hallanak vagy olvasnak. Bár ehhez gyorsan hozzá kell tenni, hogy valószínűleg az első csoportba tartozók nagy része is találkozott már Eddie Izzarddal, csak nem tudtak erről – tudniillik a komikus színész is, és együtt szerepelt az 55-öt tavaly tavasszal betöltő George Clooney-val és az utánozhatatlan Matt Damonnal az Ocean’s-trilógiában (csak a 15 éves Ocean’s Elevenben nem volt ott), azt meg ugye látták egy páran.
Mit kell még tudni Eddie Izzardról? El lehet mondani, hogy van egy tonna díja, köztük egy Emmyje; hogy egyszer 51 nap alatt lefutott 43 maratont anélkül, hogy előtte bármikor foglalkozott volna ilyesmivel; hogy stand-upolt már németül, franciául, spanyolul, oroszul és arabul is, pedig egyik nyelvet sem beszéli; hogy híres transzvesztita, aki saját magát “heteró transzvesztitának vagy leszbikus férfinek” szokta nevezni (ha eredeti képpel nézzük a fenti produkcióját, kiderül, hogy azt is nőnek öltözve nyomta le). De a legfontosabb minden különlegességével együtt is az, hogy nem más titulálta a pár éve újra összeállt Monty Python csoport “elveszett tagjának”, mint az egyik valódi tag, John Cleese – hiszen ez mégiscsak azt jelenti, hogy a világ egyik legviccesebb emberéről beszélünk. Na meg az, hogy a legviccesebb emberek többségéhez hasonlóan alapvetően egy tök komoly figura, akinek pont annyira nemes a gondolkodása, amennyire cinikus tud lenni. Születésnapját éppen ezért 25 legjobb szövegével ünnepeljük, “egy vicces, egy komoly” bontásban, és egy poénnal indítunk, hogy a végére azért mégiscsak a humor legyen túlsúlyban – elvégre a bőréből senki sem bújhat ki. A poénokért balra tessék, a magvas gondolatokért pedig jobbra.
“Európában nőttem fel, ahonnan a történelem származik.”
“Én egyszerűen az emberi jóakaratban hiszek, abban, hogy megvan az emberekben az erő, hogy valami pozitívat tegyenek.”
“Ha nem láttál még síelő elefántot, sosem LSD-ztél.”
“Ezek nem női ruhák. Ezek az én ruháim. Én vettem őket.”
“Az is lehetne a középső nevem, hogy »Veszély«. De valójában az, hogy John.”
“Szerintem ha valami kreatív dolgot művel az ember, nincs különbség játék és munka között.”
“Sose tegyenek zoknit a kenyérpirítóba.”
“A komikusokból lett színészek néha egyszerűen rosszak, ugyanis a komédia lényege az, hogy vicces legyen az ember, a színészet lényege pedig az egyenesség, és vannak, akik összekeverik a kettőt.”
“Milyen nevet adjunk a gyerekünknek, hogy ne verjék hülyére az iskolában? Engelbert Humperdinck. Igen, ez jó lesz!”
“Nagy-Britanniában sok olyan emberrel lehet találkozni, akik nem szeretnek próbálkozni. Ott más a kultúra. Amerikában ez úgy van, hogy ha megpróbálsz valamit, és belebuksz, akkor felállsz, és mész tovább. A többiek pedig tisztelnek ezért. Még ha folyton el is buksz, a kitartásodért tisztelnek.”
“A snowboardban két póz létezik. Az egyik baromi menő, a másikat úgy hívják, hogy HALOTT.”
“Mindenkinek oszt néhány lapot az élet, amikor megszületünk. Nekem az jutott, hogy transznemű vagyok, és úgy döntöttem, hogy őszinte leszek, elmondom mindenkinek. Ennyi.”
“Letöröltem a fájlt? Letöröltem az összes fájlt? Letöröltem az internetet? De hát modemem sincs!”
“A komédia kitűnő támadófegyver. Arra viszont nem alkalmas, hogy valamit megvédjenek vele.”
“Igazán jólesik, hogy tapsolnak, de én ezt nem a tapsért csinálom. Pénzért csinálom, az sokkal jobb.”
“Nem hiszem, hogy a versengés fontos dolog.”
“A világ első értelmes, egybefüggő mondata úgy hangzott: »Fogalmam sincs, miről beszélsz.«”
“Én az emberiség pártján állok. Istenben nem hiszek, az emberi lényekben viszont igen.”
“A Scrabble-t a nácik találták ki, hogy a diszlexiás gyerekeket szekálják. Ez így igaz, bizonyított tény. A diszlexia szót is a nácik találták ki, hogy a diszlexiás gyerekeket szekálják.”
“Úgy hiszem, az istenek és a démonok bennünk vannak. A csatát mi vívjuk. Életünk nagy küzdelme az, hogy a bennünk élő istenek kedvére cselekedjünk, és hogy szembeszálljunk a bennünk élő démonokkal.”
“Addig akarok élni, amíg meg nem halok. Se többet, se kevesebbet.”
“A rasszista emberek érdekes módon sosem olyan udvariasak, mint a dohányosok. Megfigyelték már? A dohányosok mindig megkérdezik: »Zavarja, ha rágyújtok? Ó, igen? Rendben, akkor kimegyek cigizni.«”
“A mézelő méhek csodálatos lények. Értik, hát csinálnak a fülbemászók csatnit?”
“Fantasztikusan értékes tudás, ha megtanuljuk magunkról, hogy van bennünk kitartás. Ha valamibe belebukom, tudom, hogy fel tudok állni.”
“Minden bizonnyal vadászó-gyűjtögető lények voltunk, de azért akadtak köztünk olyanok is, akik csak várakozó-reménykedők voltak.”