nlc.hu
Család
7 éves gyerekével vitette ki a boltból a lopott holmit

7 éves gyerekével vitette ki a boltból a lopott holmit

Hét éves gyermekét használta fel a többszörösen büntetett előéletű nő, hogy kozmetikumokat lopjon egy üzletből.

A 29 éves kunszentmiklósi nő 2016 májusában az egyik helyi áruházban illatszereket, kozmetikumokat pakolt a bevásárlókosarába lerakott szatyrába és válltáskájába, majd a pénztárnál csupán egy édességet fizetett ki. A kosarát a földre tette és lábával tolta ki maga előtt a boltból. A pénztáros még rá is szólt, a kosarat nem viheti ki az üzletből. A nő kivette a kosárból a lopott holmikkal telepakolt táskákat, majd sietősen távozott.

Három nappal később már 7 éves gyermekét is magával vitte a boltba. A gyerek szeme láttára pakolta ismét a táskájába a bevált módszerrel az illatszereket, majd a táskát odaadta a gyereknek. Beálltak a pénztárba, a nő két terméket kifizetett. A biztonsági őr ugyanakkor feltartóztatta, a nő persze figyelmen kívül hagyta a felszólítást. A gyereket pedig a megpakolt táskával együtt kiküldte az áruházból.

Amíg biztonsági őr a nőt kutatta át, az egyik eladó a gyermeket a bolt kijárata előtt megállította és elvette tőle a válltáskát. Az anya ekkor kiabálni és fenyegetőzni kezdett, sőt többször lábon rúgta az eladókat. A biztonsági őr alkarjába pedig úgy beleharapott, hogy a férfi emiatt 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Az ügyészség a többszörösen büntetett előéletű nőt kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, lopás, garázdaság és könnyű testi sértés vétségével vádolja, amiért akár 7 évig terjedő börtönbüntetést szabhatnak ki rá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top