nlc.hu
Család
36 évnyi börtönt kapott ártatlanul

36 évet ült ártatlanul egy amerikai férfi

53 évesen szabadulhatott.
börtön

36 év, 1 hónap és 30 nap börtönbüntetés után szabadult a most 53 éves Sullivan Walter, akit még 17 éves korában, 1986-ban tartóztattak le, majd ítéltek el betörés és nemi erőszak vádjával. Ez az ötödik leghosszabb bebörtönzés az Egyesült Államok történetében – írja a 444.

Az 1986-os esetben az elkövető behatolt egy házba, majd az ott zuhanyzó nőt késsel fenyegetve egy sötét, kivilágítatlan szobába kényszerítette, ahol megerőszakolta. A tettes kék baseball sapkát viselt, és egy törölközővel takarta el az arca alsó részét. Körülbelül másfél hónappal a nemi erőszak után Sullivan Waltert egy betörés miatt tartóztatták le. A rendőrök azonban úgy gondolták, hogy illik rá a leírás.

Walter számos alkalommal fellebbezett, de hiába. 2021 októberében azonban egy erre szakosodott alapítvány elvállalta az ügyét és kiderítette, hogy bár az 1980-as években végzett szerológiai vizsgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy nem Walter volt az elkövető, ez az információ nem jutott az őt elítélő esküdtszék tudomására.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top